Elektronikus zenei előadók és producerek, ide!

2020/08/13  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Már spoilereztük, hogy a Hangfoglaló Program hetedik évadában elektronikus zenei előadók és producerek kaphatnak támogatást az induló előadói alprogram pályázatán. Szám szerint kettő. Idén alkotóközösségek is jelentkezhetnek a másfél millió forintos támogatásra.

Fotó: Pexels

 Az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma az induló előadói alprogramon belül tavaly hirdette meg először a feltörekvő elektronikus zenei előadóknak és producereknek szóló pályázatát, amelyen 2019-ben ZSÜD (az imPro School egyik vezetője) és a MADDOW (a Sonic School alapítójának és egyik oktatójának formációja) kapott támogatást.

 

A kollégium idén is olyan, a pályájuk elején járó alkotók jelentkezését várja, akiknek eddig legfeljebb két, nem szerzői kiadású kislemezük jelent meg, az előző évben húsz vagy annál kevesebb fellépésük volt, illetve csak két olyan dallal rendelkeznek, amelyeket ötnél többször játszottak országos rádióadók.

A pályázati felhívás szerint elektronikus zenének számít minden olyan DAW-ban (Digital Audio Workstationben) készült zenemű, amelyben a zenei producer túlnyomó részt szoftver szintetizátorokat, analóg vagy digitális szintetizátorokat, szemplereket, hangmintákat használ, az alkotófolyamatok során a hangsúly pedig a hangfelvételek, hangszínek manipulálásán van. A hagyományos hangszerek (gitár, zongora vagy akár ének) alkalmazása is lehetséges, ha azok az elkészült műben kisebb arányban szerepelnek, mint az elektronikus úton előállított hangszínek.

A beérkezett pályázatokat idén is a színtér tizenöt meghatározó képviselőjének bevonásával bírálja el a Hangfoglaló Program Kollégiuma. Döntés október végén várható, míg a két támogatott kihirdetésére december elején kerülhet sor, így a 1,5-1,5 milliós pályázati forrás felhasználása 2021-re eshet.

A teljes pályázati kiírás elérhető a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program honlapokon keresztül. Az elektronikus zenei szcéna feltörekvő képviselői a 779144/111-es altémára 2020. szeptember 10-én éjfélig pályázhatnak.

NKA, Könnyűzenei Kollégium, pályázat, állami támogatás, Hangfoglaló, elektronikus zene

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek