Neoton 1000

Életműdíjat kapott Tátrai Tibor

5 hete  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Tátrai Tibort életműdíjjal, Oláh Kálmánt az év zeneszerzője, Hujber Szabolcsot pedig az év szövegírója címmel jutalmazták az Artisjus 2020-as díjainak átadóján hétfőn Budapesten, a Dalszerző Expo részeként a Budapest Music Centerben immáron huszadik alkalommal megrendezett gálán.

Az Artisjus-díjat a szakma ítéli oda: a szélesebb körtől beérkező javaslatok alapján a zenei és irodalmi szerzőkből, valamint zeneműkiadóból álló vezetőség döntött a díjazottak személyéről. A harminc év alatti könnyűzenei szerzők díjazását egy külön erre dedikált szakmai bizottság készítette elő.

Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint idén is odaítélték a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.

Könnyűzenei alkotói életműdíjat kapott Tátrai Tibor.
A
gitáros, zeneszerző a hard rock, az RNB, a progresszív rock és a latin akusztikus gitárzene területén is maradandót alkotott. Több mint ötven lemez fűződik a nevéhez együtteseivel – mások mellett a Generállal, a Skorpióval, a Hobo Blues Banddel, a Magyar Atommal, a Tátrai Banddel, a Latin Duóval. Ő a Rossz vér vagy a New York társszerzője, Póka Egonnal közösen jegyzi a HBB Vadászat című anyagának zenéjét. De a Liszt Ferenc- és Fonogram-díjas művész már akkor virtuóz csodagitáros volt, mielőtt szerzeményei legendássá lettek volna...

"A nyári keresetemből és nagymamám pénzéből (vele éltem, mert a szüleim eleresztettek) vettem az első gitáromat, 14 éves koromban, emlékszem 800 forint volt. Még mindig megvan, a falamat díszíti otthon. Vettem rá egy pickupot is, és így össze tudtam kapcsolni a rádiókészülékkel. Hol szólt, hol nem, de ez már elektromos gitár volt!" – mesélte Tibusz  HVG-nek.

Az év könnyűzeneszerzője Oláh Kálmán,
a kortárs dzsessz kiemelkedő alakja lett. Szerzői, előadói hivatása mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora- és zeneszerzéstanára. Számos nemzetközi fesztiválon szerepelt, formációival (Trio Midnight, Oláh Kálmán Sextet, László Attila-Oláh Kálmán Quartet), fellépett New Yorktól Milánóig. A Liszt- és Erkel-díjas zongorista-zeneszerzőről Németh Alajos "Lojzi" elmondta: Oláh Kálmán a klasszikus zene és a dzsessz szintézisét igyekszik megalkotni, ennek szellemében írta Beethoven-témák alapján született művét is.

Az év könnyűzenei szövegírója Hujber Szabolcs
magyartanárként dolgozik középiskolában és doktorjelölt nyelvész. 2009-ben a Péterfy Bori & Love Band albumára hat dalszöveget írt, dolgozott a Magashegyi Undergrounddal, a Margaret Islanddel, Radics Gigivel, Opitz Barbival, az Odettnek készített Aranyhal elnyerte A Dal 2018 legjobb dalszövegének járó díjat.

Az év produkciója Lévai Balázs Like a Child című dokumentumfilmje lett,
amely a 2017-ben fiatalon elhunyt Fábián Juli énekes-dalszerző pályáját mutatja be. A készítők archív felvételekből és tizenhét órányi interjúanyagból vágták össze a művet. Méltatásában Czutor Zoltán kifejtette:
Fábián Juli különleges előadói és szerzői képességeire bárhol a világon büszkék lehetünk.

"Igazságtalan távozása sokunkban hagyott keserűséget, de az emlékének szentelt film kiemel bennünket a sajnálkozásból".

Az év junior könnyűzenei alkotóinak járó díjat Hegyi Dóra "Ohnody", Tálas Áron és az Antares együttes szerzői közössége vehette át.
Ohnody szerzőként dolgozott a Belau-val és a Miusszal, énekesnőként az áttörést a Hideg című dal hozta meg számára 2019-ben. Tálas Áron zenekara, a Tálas Áron Trió sok éve sikerrel van jelen a hazai és a nemzetközi zenei életben: Japánban jelent meg első lemezük (Floating Island), a BMC adta ki a Little Beggart, mindkettőn saját kompozíciói hallhatók. A négy fiatal zenetanárból alakult Antares 2018 óta működik: Kolosai Ferenc énekes-basszusgitáros, Kovács Botond gitáros, Dér Dávid billentyűs és Pap Dávid dobos zenéjében a rock, funk, soul, metál, dzsessz, hiphop és pop műfaj keveredik.

Az év komolyzenei műve Virágh András Gábor Gregorian Notes, valamint Sugár Miklós L. v. B. alio modo című zeneműve lett.
Az Erkel Ferenc-díjas Virágh András Gábor a budapesti Szent István Bazilika orgonaművésze, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanársegédje, műveivel első helyezést ért el többek között Los Angelesben és az International Sommer Akademie zeneszerző versenyen. Az Erkel Ferenc-díjas Sugár Miklós karmester és zeneszerző több szimfonikus zenekar karmestere volt.

Az év junior komolyzenei alkotója címet Kecskés D. Balázs kapta,
aki négy éve szerezte diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Accusativus című zongoranégyesével elnyerte a Garth Newel Awardot, Enyhülés című dalciklusával III. díjat kapott az Arany János zeneszerzésversenyen, az énekhangokra és zongorára írt Trois romances a Magyar Zeneszerzők Egyesülete Istvánffy Benedek-díját nyerte el.

Az év magyarnóta-szerzője Niczky Géza lett,
aki több mint négyszáz magyarnóta, valamint több száz popdal zenéjét, szövegét írta meg, hat verseskötete jelent meg.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Artisjus-díj 2020, Tátrai Tibor, életműdíj, Oláh Kálmán, Hujber Szabolcs

 

 

Szólj hozzá!


Rúzsa Magdi ma kékbe öltözött

Rúzsa Magdi ma kékbe öltözött

Ma este kékbe borul Budapesten a Szabadság-szobor mellett a Művészetek Palotája, a Puskás Aréna, a Groupama Aréna és a Duna Aréna mellett több...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A kézmosós dalok dömpingje után felüdülés egy mosogatóhimnusz

Őszintén szólva, életünkben nem hallottunk a Car Seat Headrestről, de ahogy azt a legelején mondtuk, a karantén arra is jó, hogy megismerjünk olyan zenekarokat, előadókat, akik még a látóterünk szélét is elkerülték.

Újabb celeb-valóságshow indul – nem fogod kitalálni, miről szól majd...

Saját gyártású produkcióval jelentkezik tavasszal a VIASAT6, a Celebrities in Solitaryvel, amelynek brit premierje után a magyar változata lesz az első nemzetközi verziója.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek