Elhalasztották a Maneskin turnéját, nem jönnek most Budapestre sem

2022/01/24  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A jegyek Budapesten is és a legfontosabb európai városokban is pár óra alatt elfogytak, azt már szinte említeni sem kell, hogy a legnagyobb olasz arénákba meghirdetett koncertek szintén fullosak. Na, ezeknek lehet most – remélhetően csak átmenetileg – búcsút inteni :(

Fotó: Maneskin/FB

A zenekar a következőket üzeni a rajongóinak:

„Sziasztok, nagyon sajnáljuk, hogy ezt kell mondanunk, de az egész turnét el kell halasztanunk a járványhelyzet miatt. Sokat dolgoztunk ezért a turnéért, és minden készen állt, de sajnos az elmúlt napokban rossz híreket kaptunk a helyszínek jelenlegi lehetséges kapacitása és a lebonyolítás kapcsán. Nem tudjuk garantálni az összes fellépést úgy, hogy minden országnak saját szabályai vannak, amit természetesen be kell tartanunk, mert a koncerteket mindenki számára teljes biztonságban kell megcsinálnunk. Nagyon-nagyon sajnáljuk, és reméljük, hogy mihamarabb be tudjuk jelenteni az új dátumokat. Köszönjük a türelmeteket és támogatásotokat, ebben a helyzetben mindannyian együtt vagyunk, csak ki kell tartanunk, de visszajövünk, esküszünk, és az még jobb lesz. Szeretünk Benneteket!”

A megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek lesznek az új dátumra, ami hamarosan bejelentésre kerül. Ha nem szeretnéd megvárni a tervezett budapesti koncert új időpontjának bejelentését, a jegy árának visszatérítésére is van lehetőség. Jelezd a visszaváltási szándékodat a refund@funcode.hu email címen, ahol igényed beérkezte után felveszik veled a kapcsolatot a további teendőkkel kapcsolatban.

FIGYELEM! Annak érdekében, hogy fennmaradjon a Facebook esemény, jelenleg valótlan dátumot állítottak be!! Szólunk, ha megvan az új!

 

Rock and Roll never dies – Budapestre jönnek a hangos olasz gyerekek

 

Nem költöztetik át a Maneskin-koncertet az Arénába

 

Maneskin, turné, halasztva

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek