Elhunyt a legendás Szaxi Maxi

2019/08/22  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

67 évesen távozott tőlünk, és már biztosan az égi zenekarban fújja szeretett szaxofonját az egykori Hungária, és Dolly Roll oszlopos tagjaként ismertté vált Fekete Gyula, alias Szaxi Maxi.

Fotó: Bors

Fekete Gyula zenész családban született. Apja a Stúdió 11-ben baritonszaxofonozott, édesanyja pedig szimfonikus zenekarban volt hegedűs. Szülei nyomására egyszerre kezdett zongorán és hegedűn tanulni, ám mégis a szaxofon vált a legkedvesebb hangszerévé.

1965-től a One Generation zenekarban kezdett játszani, majd amikor 1968-ban megismerte Várkonyi Mátyást, megalakították a Zé-gé együttest, ahol két évig zenélt. 1971-ben a Láng Művelődési Házban találkozott először az akkor még beatzenét játszó Hungária együttes vezetőjével, Fenyő Miklóssal. Ekkor megegyeztek, hogy egy ideig együtt fognak zenélni. Tagsága idején egy kislemezük jelent meg, A. oldalon a Hosszúhajú Éva, B. oldalon a Dr. Schizofrén dalokkal. 1973-ban kivált a zenekarból.

1979-ben, amikor a Hungária együttes ismét megújult, Fekete Gyula is visszatért és ettől számíthatjuk az általa elért legnagyobb sikerek kezdetét. A „Jampi” Hungária tagjaként olyan számokban működött közre, mint pl. a Neonparádé, Randi Andi, Taxi Szaxi, Twist troli stb. A Hungária 1983-as felbomlása után automatikusan a Dolly Roll együttes tagja lett, ahol szintén sikeres dalokat énekelt (Wind szörny, Naplemente, Maria Makaroni stb.).

1990-ben kilépett a Dolly Rollból és önálló karrierbe kezdett, emellett saját kiadót alapított Maximusic néven. Zenekara ekkoriban a Szaxi Maxi Music Band. Szólókarrierje alatt írt dalai többek között a Rock and roll randevú, Tutti Frutti (magyar változat), Nem kapható stb.

1995-ben egy koncert, egy album és egy koncertalbum erejéig ismét összeállt a Hungária, akkori stúdióalbumukon (Ébredj fel, Rockandrollia) az eredeti Hungáriás megszólalásban énekelte el a Malvin és az Ördögi rock and roll című dalokat. 1998-ban a Dolly Roll eredeti felállásában énekelt a Budapest Sportcsarnokban.

Az ezt követő időszakban keveset lehetett hallani róla, éveken keresztül külföldön dolgozott. 2014-ben interjút készítettek vele „Elfelejtett dallamok” címmel. Ekkoriban egy luxushajó zenekarában dolgozott, ahol hirtelen rosszul lett, és nyaktól lefelé lebénult. Rosszullétében régóta tartó magas vérnyomása, munkájából adódó hektikus életvitele is közrejátszhatott. Nem sokkal korábban a fejét is érte sérülés. Helikopterrel vitték kórházba, ahol életmentő műtétet végeztek rajta. Mesterséges kómában tartották, majd fokozatosan javulni kezdett az állapota, de sokkal lassabban, mint azt előzőleg gondolták.

A család tegnap este rövid közleményben tudatta a hírt a nagyvilággal:

"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon Fekete Gyula, Szaxi Maxi, hosszú küzdelem után úgy döntött, hogy pihenni tér. Köszönjük, hogy megtanítottál bennünket szívvel élni és oroszlánként harcolni!
A gyászoló család"
Nyugodjék békében! :(
Forrás: Wikipédia
Szaxi Maxi, Fekete Gyula, gyász, Hungária, Dolly Roll, szaxofon

 

 

Szólj hozzá!


Terülj, terülj piknikplédem! Óriási kerti parti a Városligetben

Terülj, terülj piknikplédem! Óriási kerti parti a...

Jön, jön, jön az idén 12 éves Rosalia Borpiknik. A főváros legnagyobb nyárindító kerti partija idén új névvel várja a borok szerelmeseit és...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

KOVACS lesz a VéNégy Fesztivál headlinere

Kovacs, Kraak & Smaak, Cari Cari, Ina West, Kill the Dandies, Lash & Grey – nemzetközi kínálattal és több mint félszáz zenei programmal vár június 22. és 25. között Nagymaroson a 10. VéNégy Fesztivál.

Öt év után visszatér a The Cult Magyarországra!

A hazai közönség is testközelből megismerheti a The Cult új albumát júniusban, a Budapest Parkban.

Újra gurul a zongora a tízéves Magyar Tavak Fesztiválján

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál.

Több mint 20 év után újra koncertet adott Keanu Reeves zenekara

A filmsztár akkor hagyta abba a zenélést, amikor a Mátrix-szal igazán berobbant a karrierje – írja az NME közlése alapján a hvg.hu.
Új koncertek