Elhunyt az X-Faktor egykori versenyzője, Kovács László Stone

2023/01/23  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Korábban több infarktusa volt, egy héttel ezelőtt kapott agyvérzést, amit már nem bírt el a szervezete – írja az nlc.hu.

Fotó: RTL Klub

A portál információi szerint a 62 esztendős egykori zenész egy héttel ezelőtt agyvérzést kapott, lélegeztetőgépre került, de a szervezete feladta a küzdelmet. Mint írják, nem ez volt az első ilyen eset, korábban is volt már infarktusa.

Az énekes az elmúlt pár évben nem szerepelt a médiában, legutóbb akkor írtak róla a lapok, amikor trombózisa volt egy utazás során, akkor életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

Betegségeiről egy 2021-es interjúban mesélt. 

„Túl vagyok már a negyedik szívinfarktusomon, 2017-ben Vietnámban volt egy trombózisom, aztán Ausztráliában belement egy nagy vérrög a kezembe, le akarták vágni, most félévente valami van a szívemmel, de még bírom. A koronavírust is elkaptam egy korábbi hullámban. A rajzolást csinálom, verseket is írok néha. Majd szeretnék zenét is szerezni, de most nem igazán tervezek, csak csinálom, amit kell” – nyilatkozta korábban a Szeretlek Magyarországnak.

"Nekem már nincs szükségem színészkedésre, és arra sem, hogy ugrabugráljak összevissza. Arra meg pláne nincs, hogy négy mentor kioktasson. Ehhez én már öreg vagyok. Már 9 év eltelt, mióta én ott voltam. Igaz, fiatalabbnak nézek ki, szét vagyok tetoválva, de a belsőm már elfáradt. A betegség nagyon kikészített. Ha még az élet megengedi, akkor sok rajzot fogok készíteni és azzal szeretnék kísérletezni" – tette hozzá a 2021-ben készült interjúban.

Több kérdést sajnos már nem tesz fel, nyugodjék békében.

 

Kovács László Stone, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek