Elhunyt dobosa emlékére koncertet ad a Foo Fighters Londonban és Los Angelesben

2022/06/09  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Taylor Hawkins halála óta Londonban lép színpadra először a Foo Fighters: a zenekar Hawkins családjával együtt emlékezik majd meg a márciusban elhunyt dobosról.

Fotó: Foo Fighters/FB

A Foo Fighters szeptember 3-án a londoni Wembley-ben, szeptember 27-én pedig Los Angelesben ad emlékkoncertet. A jegyárusítás június 17-én kezdődik, és minden bizonnyal percekig tart majd...

További részleteket nem árultak el, sem a koncerteket, sem a folytatást illetően – mindenesetre az feltételezhető, hogy Dave Grohlnak és csapatának ez lesz a legszomorúbb fellépése eddigi pályafutásuk során.

A poszt alatt szinte könyörögnek a rajongók, hogy streameljék a koncertet/koncerteket, a zenekar egyelőre nem reagált a számos kérésre.

A zenekar közzétette a család közleményét is:

"Mélységes hálám és csodálatom a Foo Fighters globális közösségének és Taylor rajongóinak messze földön azért a szeretet-áradatáért, amit mindannyian tanúsítottatok szeretett Taylorunk iránt. Kedvességetek felbecsülhetetlen vigaszt jelentett a családomnak és nekem a felfoghatatlan gyász idején.

Taylor feleségeként és a gyermekeink nevében szeretném megosztani veletek, hogy milyen sokat jelentettetek neki, és hogy mennyire elkötelezett volt abban, hogy minden fellépésén "levegyen benneteket a lábatokról". Taylor megtiszteltetésnek érezte, hogy a Foo Fighters tagja lehetett, és a zenekarban eltöltött 25 év minden percében nagyra értékelte a zenekarban betöltött álomszerepét. A zenekar minden tagját és a Foo Fighters kibővített csapatát is a családunknak tekintjük.

Taylor szeretetreméltó szelleme és a zene iránti mélységes szeretete örökké élni fog a dalokon keresztül, amelyekben közreműködött és amelyeket létrehozott.

Életére emlékezve most mindannyiunknak, akik a legjobban szerettük őt, az a feladatunk, hogy tisztelegjünk Taylor öröksége és a zene előtt, amit adott nekünk.

Még egyszer köszönjük mindenkinek a szeretetét és együttérzését. Taylor mindannyiótokat szeretett és mi is szeretünk titeket.

Hálával,

Alison Hawkins"

:(

Kihívás végignézni Taylor Hawkins és Foo Fighters utolsó közös felvételét



Foo Fighters, Taylor Hawkins, gyász, emlékkoncert

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek