Elindult az első magyar AI-zenei platform – de mit jelent ez egy olyan világban, ahol a zenészek tiltakoznak a MI ellen?

2025/11/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Mysongs.ai néven elindult az első magyar streamingfelület, amely kizárólag mesterséges intelligenciával generált zenéket kínál.

Elindult az első magyar AI-zenei platform – de mit jelent ez egy olyan világban, ahol a zenészek tiltakoznak MI ellen?

Az ötlet mögött Keleti Tamás zenész és producer áll, aki – többek között a Sziámi és a The Carbonfools egykori dobosaként – belülről látja a zeneipar működését. Szerinte itt volt az ideje, hogy a MI-zene végre külön platformot kapjon:

„szeretném elválasztani a MI által generált zenéket a hagyományos zenéktől, illetve egy új felületet létrehozni azoknak, akik kísérleteznek az AI-zenével.”

A mysongs.ai egyszerre streamingoldal, kreatív műhely és közösségi játszótér. Zenét lehet generálni, feltölteni, hallgatni, playlistet készíteni, és hamarosan képekből automatikusan klipet is előállítani. A platform béta verzióban indult, hogy a felhasználók ne csak fogyasztók legyenek, hanem alakítói is annak, hogyan működik az AI-zene magyar környezete.

A szerkesztői munkáért László G. Gerzson felel, aki a VIVA-tól az MTV-n át a Music FM-ig több zenei csatorna arculatát formálta. A szövegeket és a tartalmi kvalitást Müller Péter Sziámi gondozza, és már most azon dolgozik, hogy minél több ismert dalszöveg kaphasson MI-generált új zenei környezetet – természetesen az eredeti szerzők hozzájárulásával.

Ám miközben Magyarországon elsőként tesz kísérletet arra, hogy a MI-zenének önálló kifutópályát adjon, a világ zeneiparában egészen másfajta feszültségek erősödnek: zenészek tiltakoznak az MI méltánytalan használata ellen. Nemzetközi szinten egyre több előadó emeli fel a hangját az ellen, hogy a mesterséges intelligencia jogvédett zenéket és hangmodelleket használ fel engedély nélkül.

Az elmúlt egy évben például több mint 200 világsztár – köztük Billie Eilish, Stevie Wonder és Nicki Minaj – írt alá nyílt levelet, amely az előadók hangjának és stílusának jogosulatlan MI-felhasználása ellen tiltakozott. Brit művészek egy csoportja még ennél is tovább ment: szándékosan néma albumot adtak ki, jelezve: szerintük elfogadhatatlan, hogy a teljes modern zenei örökség „ingyenes tananyag” legyen a technológiai cégek MI-modelljeinek. De a a szerzői jogvédő szervezetek is egyre határozottabban figyelmeztetnek arra, hogy a jelenlegi helyzetben a zenészek elveszíthetik mind a bevételüket, mind az alkotói kontrollt.

2028-ig a zenei alkotók jövedelméből 10 milliárd euró kiesést okozhat a mesterséges intelligencia

 

A tiltakozások nem véletlenek: az internetet rekordsebességgel öntik el a MI által generált mashupok, feldolgozások, remixek és „új hangon” megszólaló klasszikus dalok. A YouTube és a TikTok tele van olyan videókkal, amelyek már nem is alkotásként, hanem inkább algoritmikus próbálkozásként hatnak. És bár sokszor szórakoztatóak, a legfontosabb kérdés mégis az: kié ez a tartalom, és ki részesül a hasznából?

Sok zenész szerint jelenleg senki más nem profitál belőle, csak a platformok.

A vita mélyén azonban nem csak szakmai vagy jogi kérdések vannak – hanem a közönség kollektív döntései. A streamingplatformok algoritmusai ugyanis végső soron azt tükrözik, hogy mit hallgatnak az emberek. Az MI-zene ráadásul még gyorsabban és látványosabban reagál a hallgatói igényekre: ha valami népszerű, rövid időn belül klónok tucatjai jelennek meg. A közönség tehát egyre fontosabb szereplővé válik: egyrészt eldönti, hogy a gyorsan gyártott MI-tartalmakat fogyasztja vagy az emberi kreativitást választja – vagy éppen azt tartja értékesnek, amikor a kettő találkozik.

A "nagy találkozás" szerzői oldalához érdemes az alábbi posztot elolvasni – a kommentekkel együtt, és még egy dalsor is az eszünkbe jutott 1999-ből: 

"Én má' nem muzsikálok,
csak egy jelet adok a gépnek:
ő mutassa meg helyettem,
ahogyan mozdul bennem a lélek."



 

Vajon örülni fognak ennek a kampánynak a dalszerzők?

 

AI, MI, mesterséges intelligencia, zeneszerzés, dalszerző, Mysongs.ai

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek