Az Őrölt Nők Ketrece

Elment a gőzhajó – meghalt Török Ádám

2023/04/18  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be kedden Facebook-oldalán. Nagy életműkoncertre készült májusban.

Meghalt Török Ádám

A Máté Péter-díjas, Fonogram-életműdíjas énekes, fuvolista, dalszerző januárban ünnepelte 75. születésnapját, május 8-án az Erkel Színházban adott volna születésnapi koncertet.

Török Ádám 1948. január 12-én született Budapesten. Először magánúton tanult fuvolázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszak előkészítőjét végezte el. 1965-ben kezdett el zenélni egy gimnáziumi zenekarban.

1968-ban a Dogs együttes énekese lett, majd még ugyanebben az évben megalapította a Mini együttest. 1972-ben az első tabáni bulin az LGT-vel és a Syriussal léptek fel. Tagcserék után a Mini stílusa a dzsesszrock irányába mozdult el.

A Mini 1976 és 1978 között a Budai Ifjúsági Parkban a híres "rockkeddeken" a P. Mobillal öt-hatezres közönség előtt zenélt, emellett a Tabán és a Bem rockpart főszereplőiként hosszú éveken át játszottak kiemelkedő szerepet a magyar rockszíntéren. Az akkori pártállami hanglemezgyári vezetés jó ideig megakadályozta a Mini első nagylemezének megjelenését, az első anyag Vissza a városba címmel végül 1978-ban került a boltokba.

1983 novemberétől szünetelt a Mini. Török Ádám előbb megalapította a Mini RC-t (Robot Company), majd a Tátrai Török Tandemet. Az 1987-1990 közötti időszak Török Ádám szólókorszaka volt, turnézott az Egyesült Államokban, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 1991-ben Závodi Jánossal közösen megalapította a RABB-ot (Rhythm and Blues Branch).

1998 februárjában Török Ádám újraélesztette a Minit. 2017-ben Mini Acoustic World nevű formációjával készített koncertlemeze jelent meg Bartók On Rock címmel. 2018-ban először adták ki CD-n a Mini együttes első albumát, és az azt sorban követő három anyagot a zenekar "ezüst korszakából".     


Török Ádám 2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, 2019-ben a Máté Péter-díjat, 2021-ben Fonogram-életműdíjjal tüntették ki.

 Halála pótolhatatlan veszteség a magyar rockzene számára.

 

Török Ádám, gyász

 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek