Eurovízió 2021: Majdnem minden marad úgy, ahogy idén lett volna

2020/10/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Megtartják a szlogent, megmarad a város: a 2020-ra meghirdetett Open Up! (Nyílj meg!) jelmondattal rendezik meg jövő májusban Rotterdamban az Eurovíziós Dalfesztivált. De vajon mi lesz a versenyzőkkel?

Majdnem minden marad úgy, ahogy idén lett volna: Eurovízió 2021

A dalfesztivált 64 éven át rendezték meg megszakítás nélkül, az idei volt az első alkalom, hogy törölték a versenyt.

Az idei versenydalokat jövőre ugyan nem lehet nevezni, de már 19 részt vevő ország jelezte, hogy jövőre ugyanazt az előadót vagy formációt küldi a versenyre, mint aki idén képviselte volna. Reméljük, Oroszország is a 19 között van, mert akkor láthatjuk majd Little BIG menetelését :)

A középdöntők május 18-án és 20-án, míg a finálé május 22-én lesz.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) négy lehetséges forgatókönyve van a rendezvény lebonyolítására. Ezek között szerepel a dalverseny viszonylag normális keretek között való lebonyolítása, de számításba vették Hollandia esetleges lezárását is, ebben az esetben nem lesz élő közönsége a produkcióknak. A szervezők szerint a rotterdami Ahoy központban kivitelezhetők az élő fellépések kislétszámú közönséggel és a távolságtartási előírások betartásával.

Magyarország idén is offolja a zenés megmérettetést.

 

Az Eurovízióról szóló vígjátékban a magyar versenyzőnek nincs esélye

 

Járványkórház lett az Eurovíziós Dalfesztivált eredeti helyszínéből

 

AI: Koalahangokkal az ausztrálok nyerték az Eurovízió extrém dalversenyét

 

Európa kezdi szégyellni, Amerikában most vágnak bele – mi az?

 

Eurovision Song Contest, Eurovízió 2021.

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek