Évente csak kétszer születik ilyen lista a magyar zenekarokról

2019/01/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Évente kétszer állítják össze a zenei szakemberek azt a listát, amely sorrendbe szedi, melyek a külföldön "legeladhatóbb" magyar zenekarok. A HOTS shortlistje egyfajta pillanatfelvétel, s leginkább a Hangfoglaló-istálló favoritjai szerepelnek benne.

Évente csak kétszer születik ilyen lista a magyar zenekarokról

A shortlist kitöltésére szóló felkérést jelenleg több mint háromszáz feliratkozott szakmabeli kapja meg, de az info@hotsmusic.hu címen egész évben lehet jelentkezni, ha valaki a soron következő felmérésnél szeretne hozzátenni a végeredményhez.

A lista azért is bír nagy jelentőséggel, mert a zenei exportiroda ajánlattevő funkciója ezekre az előadókra alapozva teljesedik ki: a legtöbb nemzetközi partner és showcase (a következő félévben aktuálisan többek között a Tallin Music Week, Musikmesse Frankfurt, The Great Escape Brighton, Primavera Sound Barcelona) is innen választja ki a fellépőket.

Bár a HOTS partnereseményeinek több mint 90%-a szabad jelentkezéses – hogy minden zenekar egyenlő esélyekkel indulhasson a programszervezők figyelméért –, alkalmanként nincs mód a nyilvános ajánlásra, és ebben a helyzetben csak a listára támaszkodhatnak a helyi kurátorok, amiből így kiválasztják, hogy a helyi piac és programkínálat fényében, mely magyar produkciónak lehet a legnagyobb lehetősége az áttörésre.

A HOTS teljes listájára ebben a félévben a következő zenekarok kerültek fel,
A következő shortlist szavazás májusban lesz esedékes.

1. Dope Calypso (előző helyezés: 3.)
2. Fran Palermo (előző helyezés: 4.)
3. Mörk (előző helyezés: 5.)
4. Middlemist Red (előző helyezés: 2.)
5. Bohemian Betyars (előző helyezés: 6.)
6. Apey & the Pea (előző helyezés: 1.)
7. Ivan & the Parazol (előző helyezés: 7.)
8. Platon Karataev (előző helyezés: 24.)
9. The Qualitons (előző helyezés: 8.)
10. Antonia Vai (előző helyezés: 14.)
11. Deep Glaze (előző helyezés: 12.)
12. Freakin' Disco (előző helyezés: 22.)
13. Jónás Vera Experiment (előző helyezés: 9.)
14. Belau (előző helyezés: 16.)
15. Blahalouisiana (előző helyezés: 19.)

Ahogy látjuk, a legnagyobbat a Platon Karataev ugrotta, az Ivan & the Parazol pedig stabilan őrzi a 7. helyet.

A soron következő nemzetközi jelenlétre az Eurosonic Noorderslag Festival Groeningen-en  január 16-19 között kerül sor, ahol a magyar könnyűzenét olyan előadók képviselik majd, mint az Apey & the Pea, a Babé Sila, Antonia Vai és Áron Andris szólóprodukciója az Apey.

A cikk forrása

HOTS shortlis, zenei export, Hangfoglaló NKA

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek