Ezek a szabadtéri rádiós koncertek időpontjai!

2020/06/26  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Zenélő Magyarország címmel háromnapos szabadtéri koncertsorozatot ad péntektől Budapesten és 12 vidéki helyszínen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara.

Fotó: MRME

Kovács Géza, az MRME ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a művészek hónapokig bezárva gyakoroltak, most azonban a kényszerű helyzet lezárásaként, a szigorú előírásokat betartva az egész országot lefedő koncertturnén lépnek újra a közönség elé.

A szabadtéri koncerteken értékes és könnyen befogadható művek szólalnak meg, így többek között Bach d-moll kettősversenye, Mendelssohn Esz-dúr vonósoktettje és Mozart divertimentói, a kórus 24 tagja Kodály-, Purcell-, Vajda János- és Mendelssohn-műveket, valamint spirituálékat ad elő.

Hozzátette, hogy a tervek szerint a turné a jövő hétvégén folytatódik az üdülőcentrumokban, így egyebek mellett a Velencei-tó, a Tisza-tó és a Balaton környéki településeken.

A helyszínek és a dátumok:

2020. június 26., péntek

Budapest:

Akvárium, Deák tér – a koncert kezdési időpontja: 15.30 – zenekari program
Szépművészeti Múzeum, Hősök tere, a koncert kezdési időpontja: 16.45 – énekkari program
Magyar Nemzeti Galéria, Savoyai terasz, a koncert kezdési időpontja: 16.00 – zenekari program

2020. június 27., szombat

Helyszínek országszerte:

Törökszentmiklós, a koncert kezdési időpontja: 11.00 óra  – zenekari program
Szarvas, Arborétum, Mini Magyarország, a koncert kezdési időpontja: 16.00 óra – zenekari program
Gárdony, Szabadság utca 20-22, a koncert kezdési időpontja: 11.00 óra – zenekari program
Révfülöp, a Tóparti Galéria mellett a mólón, a koncert kezdési időpontja: 16.00 – zenekari program
Tata, Platán étterem előtt, a koncert kezdési időpontja: 11.00 óra – zenekari program
Komárom, Jókai tér, a koncert kezdési időpontja: 16.00 – zenekari program
Sárospatak, Hild-tér, a koncert kezdési időpontja: 11.00 – énekkari program

2020. június 28., vasárnap

Helyszínek országszerte:

Kiskunfélegyháza, Fő tér, a koncert kezdési időpontja 11.00 óra – zenekari program
Orosháza, Árpád-kert,  a koncert kezdési időpontja 16.00 óra – zenekari program
Balatonfüred, a koncert kezdési időpontja 14.00 óra – zenekari program
Keszthely, Zenepavilon, a koncert kezdési időpontja 18.00 óra– zenekari program
Kisbér, Nagyboldogasszony templom előtt,  a koncert kezdési időpontja 11.00 óra– zenekari program
Pápa, Fő tér, a koncert kezdési időpontja 16.00 óra– zenekari program
Poroszló, a Tisza-tavi Ökocentrum mellett, a koncert kezdési időpontja 11.00 óra – énekkari program
Tiszafüred, a Hotel Hableány előtt, a koncert kezdési időpontja 14.30 óra  – énekkari program

A koncertek ingyenesek!

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, koncertek, ingyenes, szabadtéri koncertek, klasszikus zene, komolyzene

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek