Feloszlik a Qualitons – búcsúajándékként még kiadnak egy bakelitet

2022/04/21  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A zenekar azt közölte, jelen formában nem folytatják tovább a zenélést.

Fotó: sinco

“Kedves QualiFejek!

Egy ideje már érzékelhetitek hogy nem vagyunk aktívak koncertek és kommunikáció terén. Ennek az az oka, hogy a háttérben sokat beszélgettünk, fejtegettük a dolgainkat, és végül arra jutottunk, hogy ebben a formában nem folytatjuk tovább a zenekart. Tudnotok kell, hogy maximális tisztelettel és barátságban válnak el útjaink.

Az nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben, hasonló felállásban, más néven zenélünk még együtt, de a Qualitons történetebén egyfajta befejezésnek van itt az ideje. Köszönjük, hogy tiszteletben tartjátok a döntésünket. Tudjuk, hogy sokan csalódottak vagytok emiatt, éppen ezért mindenképp szerettünk volna Nektek (és persze magunknak) egy búcsúajándékkal kedveskedni. Hosszú tervezés, előkészületek és figyelemelterelődések után végül kezünkben tarthatjuk a Kexek fizikai megjelenését, mely a Budabeats kiadó gondozásában jelenik meg, vinyl formátumban.

Ennek okán április 28-ára az Edithbe egy közönségtalálkozóval egybekötött release partyra invitálunk Titeket. A lemez ott kapható először. Gyertek el, barátkozzunk, dedikálunk is.

Addig is, és utána is, Písz!”

A 2008 tavaszán alakult The Qualitons volt az első magyar zenekar, akik meghívást kaptak Amerika egyik legmenőbb, új zenék felfedezésére specializálódott rádiójába, a KEXP-be, ahol több, azóta világsztárként ünnepelt előadó is megfordult már.

A csapatot a szakma számos alkalommal a legexportképesebb zenekarnak választotta, ez pedig nem véletlen: már a KEXP stúdió session előtt is rengeteget koncerteztek külföldön Németországtól kezdve Spanyolországon át Franciaországig, állandó fellépői voltak különböző showcase fesztiváloknak, meghívást kaptak a texasi SXSW fesztiválra is, ahol a JanSport versenyét meg is nyerték. A zenekart a Red Hot Chili Peppers énekese, Anthony Kiedis is méltatta már, dalaikat pedig játszotta már a KEXP-n kívül a BBC is.

Alig volt 3 éve, hogy ezt írták:

„A 2019-es év mérföldkőnek számít a zenekar életében. A KEXP stúdiójában való szereplés újabb löketet adott a zenekarnak. Ezáltal rengeteg, a zenénkre fogékony ember ismerhetett meg minket, és folyamatos pozitív visszajelzések érkeznek, ami nagyon jó. Köszi 2019!”

Anyagaik sorra kerültek fel minden fontosabb év végi listára, 2018-as Echoes Calling című albumukért Fonogram-díjat is kaptak. Legutóbbi megjelenésük a KEX zenekar előtti tisztelgésből megszületett Kexek volt, amit dupla teltház előtt mutattak be a Trafóban.

A lemez ezidáig nem volt elérhető fizikai formában, azonban április 28-án megjelenik vinylen a Budabeats gondozásában. Kár, hogy ugyanezzel a lendülettel  – és ugyanezen a napon – a csapat távozik a zenei szcénából. Biztos nekik sem könnyű...

Köszi mindent!

 

Qualitons, feloszlik, Edith, Kexek, Kex, bakelit

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek