Menopauza

Most akkor bakelit vagy vinyl?

2019/12/22  ·     ·  Zerge

Röviden: egyik sem.

Fotó: Robin McPherson (Pexels)

Hosszabban:

A bakelit (hivatalos nevén polioxibenzil-metilénglikol-anhidrid, a bakelit megnevezés feltalálója, Leo Baekeland nevére utal) egy hőre keményedő műanyag, egyben a legrégebbi polimerizációval előállított műanyag, viszont sosem készült belőle hanglemez, mivel annyira kemény, hogy nem lehet bele mikrobarázdákat vágni, melegítés hatására pedig csak még keményebb lesz. Inkább szerszámnyelek, fogantyúk és hasonlók készítésére használják (ebből voltak a régi tárcsázós telefonok is), főleg olyan tárgyakéra, amelyeknél fontos, hogy ne törjenek könnyen, valamint ha hő éri őket, ne olvadjanak meg.

A vinyl esetében még rosszabb a helyzet.

Egyrészt, ugye, ilyen nevű anyag nincs, legalábbis a magyar helyesírás szabályai szerint, csak vinil, mivel a magyar írott nyelvben az y kizárólag kettős betűkben fordul elő, önmagában nem, egyetlen kivétel van: a régi, hagyományos írású családnevek (pl. Hazaffy Csanád Kadocsa). A vinyl nem az, talán pár száz év múlva, ha majd a Vinyl Armandó Leonciók a jelenleginél sokkal jobban elterjednek.

Másrészt ilyen anyag egyébként sincs (= nem létezik), legalábbis önmagában, szóval nem kell félni, hogy valaki kissé ittas állapotban a sarkon agresszív vinilekbe botlik (hacsak valaki nagyon betépve nem azzal van elfoglalva, hogy etilénmolekulákról (H2C=CH2) puszta kézzel hidrogénatomokat szaggat le, de ennek a tudomány mai állása szerint elhanyagolható az esélye), mert a fent említett vinil csak egy szerves kémiai gyök (telítetlen szénhidrogén-vegyület, H2C=CH–, mind látjuk, ugye, hogy hiányzik egy hidrogén?), amely más anyagokkal kombinálva alkot monomereket, amilyen pl. a klórral alkotott vinil-klorid (H2C=CHCl – a klór arra járt, és mert jó a buli, beugrott az elkóborolt hidrogén helyére). Ebből még mindig nehéz lenne lemezt készíteni, lévén gáz halmazállapotú (és nem mellékesen rákkeltő). Polimerizáció révén lesz belőle szilárd anyag, a polivinil-klorid, röviden PVC, amivel már biztosan mindenki találkozott például vízvezetékcső formájában. Ezt valóban nevezik „póriasan” vinylnek is – angolul.

Magyarul viszont nem, legfeljebb hiányos helyesírástudással ötvözött hibás fordítás eredményeként.

PVC-ből ugyan már lehetne hanglemezt készíteni, de nem lenne valami tartós, ezért két monomerből, a vinil-kloridból és a vinil-acetátból (ennek a polimerje a köznapi nevén faragasztóként ismert polivinil-acetát (PVA)) kopolimerizációval előállítanak egy meglehetősen tartós, erős és stabil anyagot – na, ez a PVC-PVA kopolimer az, amelyből a hanglemezek készülnek. Fentiek fényében láthatjuk, hogy ez bizony nagyon nem vinil.

Alapvetően színtelen anyag, fekete színét festék hozzáadásával kapja, ezért lehet áttetsző, illetve bármilyen színű hanglemezeket készíteni, más színű festéket hozzáadva. Hogy miért pont a fekete lett a lemezek hagyományos színe – a fene sem tudja.

Én a két téves megnevezés közti hitvitában a bakelitnél maradnék – leginkább azért, mert ez terjedt el a kevéssé vájtfülű és az efféle finomságokra kevésbé adó köznép körében, a szakma egy egészen szűk része hisztizik csak az ugyanilyen téves, ha nem még tévesebb vinylen, és most nem akarok kitérni arra, hogy számítógépek esetében az operációs rendszer kifejezés is legalább ennyire teljesen értelmetlen ökörség magyarul, mégis mindenki ezt használja, szakma és laikus egyaránt...

bakelit, vinyl

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek