Fiam, maga kifogta a Budapest Parkot: összeáll a HS7

2025/11/28  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Sohase mondd, hogy vége... 2015-ben – 20 év után – búcsúzott el a zenekar azzal, hogy "beszüntetik" a HS7 működését. Meg azzal, hogy mindet eljátszottak, amit lehetett. valami azért maradhatott – vagy újratermelődött – mára, mert 2026. augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese.

Fiam, maga kifogta a Budapest Parkot: összeáll a HS7

A kb. 30 című koncerten a Budapest Park közönsége a zenekar több mint két évtizedének legmeghatározóbb dalait és emlékezetes pillanatait idézheti fel.

Az 1995-ben alakult formáció kezdetben angol nyelvű dalaival vált ismertté, majd a 2000-es Cukor című album hozta el a stílus- és nyelvváltást, amely a HS7 későbbi korszakát meghatározta.

Az ezt követő években sorra érkeztek a nagylemezek – és velük együtt azok a mára már generációs hivatkozási ponttá vált dalok, mint a Hol van az a krézi srác?, az Ez a szerelem, a Sajnálom, a Mozdulj, a Tudom, hogy szeretsz titokban, a Mikor utoljára láttalak vagy a Dél-Amerika.

Az életmű ereje és sokszínűsége rövid időn belül a hazai alternatív pop-rock élvonalába emelte a zenekart. Az abszolút csúcson, 2015-ben, húszéves kerek évfordulójukon döntöttek úgy, hogy ideje pontot tenni a történet végére.

A két krézi srác újrakeverte az egyik legismertebb HS7-dalt

 

Ahogy a feloszlásuk, úgy most a visszatérésük is spontán született meg: a Szűcs Krisztián zenekar 2025-ös Krézi srác 25-turnéján elhangzó, félmondatokba rejtett kívánságok élesztették fel a Heaven Street Sevent, amely a brit gitárpop lendületét ötvözte a hazai alternatív közeggel. (A 2015-ben – a Húszezer éjszakás kaland című daláért – az év könnyűzenei szövegírójának választott zenekar alapító-énekes-gitáros dolgozott egyébként még Yonderboi-jal, a Neóval, a Budapest Bárral és részese volt a Rájátszás produkciónak is.)

Bármelyik „időszámítást” is vesszük alapul – mondja –, legyen az a hivatalos, az igazi vagy a Covid által összekuszált, a Heaven Street Seven most lenne „egészen pontosan körülbelül” 30 éves.

„Ennek örömére, és mert minden fórumon érkeztek a kérések, kérdések, úgy döntöttünk, eljött az idő, hogy újra összeálljunk Budapesten egy estére” – tette hozzá.

Bár más-más indokkal, de a zenekar összes tagja kapásból igent mondott:

„A legfontosabb és legszuperebb dolog ebben, hogy így lett a családom felé egy indokom a régi hangszerem újravásárlására. Win-win.” (Takács-Brouwer Zoltán Jappán)

„Ha a jelenlegi életkoromat veszem alapul, a Heaven Street Seven akkor is az életem közel felét tette ki, a felnőtt életemnek meg bőven a nagyobbik részét, úgyhogy jó lesz újra együtt időt tölteni, meg együtt játszani. Ráadásul, azt gyanítom, ennek rajtunk kívül mások is örülni fognak. Szóval jó lesz minden érintettnek.” (Németh Róbert)

„A két sikeres 2021-es HS7-koncert után lépten-nyomon kérdezik tőlem az emberek; rajongók, idegenek, barátok, zenészkollégák, fiatalok, középkorúak, idősebb fiatalok, józanok, ittasak, az eladó hölgy a pékségben: mikor lesz megint újra HS7 koncert? Most legalább tudok nekik mondani egy jó hírt: 2026-ban!” (Ábrahám Zsolt)

„Ami először eszembe jut erről az egész HS7-jelenségről, az a boldogság, a kreativitás, a barátság, az, hogy együtt öten mindent megoldottunk. Ebből az egy irányba nézésből szerintem nagy dolgokat sikerült elérnünk és másoknak is örömet szereznünk. Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula)

Ezt már mondtátok :)
Még, még még, ennyi:


2026. augusztus 8-án a Budapest Parkban az az este egyszerre lesz nosztalgikus, energikus és méltó ünnepe a HS7 örökségének, amely felidézi a hazai alter ikonikus korszakait.

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Addig is:

Minden héten Jégdiszkó – mindjárt nyit a KoriPark!

 

HS7, Heaven Street Seven, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek