Fűzy Gabi bácsi, a bárzene utolsó mohikánja balesetet szenvedett a koncertje előtt – felfoghatatlan, amit tett

2024/12/09  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A "zene közkatonája" – ahogy magát hívja az immáron mintegy 60 éve bárzongoristaként híres zenész – 2024. december 8-án harmadik alkalommal állt a Budapest Kongresszusi Központ színpadára. Ez az este mindenki emlékeiben megmarad, mert az idős művész olyat tett, amely meghazudtolja korát, s a zene és a közönség iránti mérhetetlen alázatról tanúskodik.

Fotó: Facebook

Kérdésünkre a rendezvény szervezői elmondták, hogy a koncert előtt Gabi bácsi elesett, sajnos eltörte a vállát és a kezét. A mentők be akarták vinni a kórházba, de ő nem ment,

a közönségét nem akarta cserben hagyni.

Kiült a színpadra, sajnos zongorázni nem tudott, de a zenésztársak beugrottak, lement a koncert így. Óriási fájdalmai lehettek, de a szemtanúk szerint nem látszott rajta – az este elsöprő sikerrel, majd a kórházba szállítás után műtéttel zárult.

Felesége ezt üzente a Kongresszusi közönségének, kiemelnénk belőle egy mondatot:

"Azt gondolom, ma este szakmai alázatból, teherbírásból és emberségből is egy olyan mintát adott a szakmának és azon belül is a fiatal generációnak, amit semmilyen képzésen nem lehetne elsajátítani!"

Maximálisan egyetértünk a szavaival, Gabi bácsinak pedig minél gyorsabb gyógyulást kívánunk – óriási szeretettel és tisztelettel!

 

A bárzongoristák utolsó mohikánja A Király-klipben

 

Interjú itt olvasható vele.

Fűzy Gábor, Kongresszusi Központ, baleset

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek