Ha a főnöknek díjat adnak, azt az egész stáb kapja: Kádár Tamás nagy presztízsű szakmai díjat kapott

2024/11/28  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A nemzetközi zeneiparra jelentős hatású szakembereket díjaztak a Pollstar és a VenuesNow zeneipari szaklapok által életre hívott „Impact International: EU/UK” elismeréssel. A díjazott szakemberekből álló sorban ott van Kádár Tamás, a Sziget Szervezőiroda cégvezetője is.

Gratulálunk!

A díj a zene- és szórakoztatóipar azon vezetőit ismeri el az adott évben, akik jelentős projekteket vezetve komoly befolyással bírnak az iparágban, kulcsfontosságú döntéseikkel pedig hozzájárulnak a pozitív változásokhoz. A szakmai elismerést a koncert- és élőzeneipar egyik legjelentősebb nemzetközi forrása, a Pollstar magazin, valamint a világ szórakoztatóhelyeivel foglalkozó szakmai kiadvány, a VenuesNow jegyzi.

Nagy megtiszteltetés egy ilyen jeles díjat átvenni, és ilyen “nehézsúlyú” nemzetközi szakemberekkel egy listán szerepelni. Bár a díjazottak listáján az én nevem szerepel, az elismerés a teljes Sziget csapatot illeti, hiszen közösen igyekszünk a Sziget Fesztivált egy új fejlődési pályán elindítani, amihez az ilyen és ehhez hasonló nemzetközi elismerések újabb motivációt adnak” – mondta Kádár Tamás, az idei díjazottak tiszteletére november 26-án, a legendás, világhírű londoni jazz klubban, a Ronnie Scott's-ban tartottak fogadáson.

A 2025-ös Szigetről eddig ennyit tudunk:

 

 

 

 

 

Sziget, Kádár Tamás, díj

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek