Hajnalig tartó tánccal indul a Fonó jubileumi évada

2025/09/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Szeptember 13-án harminchatodik alkalommal nyitja meg kapuit a Táncházak Éjszakája – Országos Szezonnyitó Táncházi Mulatság a Fonó Budai Zeneházban.

Fotó: Szőke Péter

Harminc éve annak, hogy megnyitotta kapuit a Fonó Budai Zeneház. Az azóta eltelt időben a Fonó a magyar és nemzetközi népzene, világzene és jazz egyik legfontosabb otthonává vált – olyan tér, ahol a hagyomány és a kortárs gondolkodás szervesen kapcsolódik, ahol új utak, új együttműködések és közösségek születnek. A FONÓ30 ünnepi sorozat ennek a három évtizednek az esszenciáját kínálja.

A program már délután 16.00 órától elindul: a gyerekeket kézműves foglalkozások és gyerektáncház várja – az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület és a MintaKINCStár programja – Nyitrai Tamás és zenekara jóvoltából.

19.00 órától a Kamasz Táncházban a Szapora Banda zenéjére Józsa Tamás és Mészáros Kinga tanítja a táncokat, majd 20-tól a felnőtt táncházban a Magos és a Tükrös zenekar húzza a talpalávalót, közreműködik a Corvinus Közgáz Táncegyüttes, a Bem Táncegyüttes, az Urban Verbunk Junior és az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes.  Színházteremben ezzel egy időben moldvai táncház várja a közönséget a Sültü zenekar közreműködésével.

Ez az este egyszerre szól a hagyományok őrzéséről és az együttlét öröméről: kicsiket és nagyokat, kezdőket és tapasztalt táncosokat egyaránt várnak. Az eseménnyel egyben elindul a Fonó táncházi évada is, mi több: az idei Táncházak éjszakája egyben a Fonó30 Jubileum ünnepi négynapos sorozatnak is része.

A részletes program:

Kert

  • 15:00–19:00 Bográcsozás és főzőverseny táncegyüttesek közreműködésével

 Pajta

  • 16:00–18:30 Kézműves foglalkozások: MintaKINCStár (Sevella Zsuzsa)
  • 16:00–18:30 Interaktív gyerekprogram, táncház – az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület programja
  • 19:00–20:30 Kamasz táncház a Szapora bandával
    Oktatók: Józsa Tamás, Mészáros Kinga

 Táncház – Pajta

  • 20:30 Széki táncok ifj. Zsuráfszky Zoltán, Zsuráfszkyné Szabó Judit, Százszorszép TE. | Tükrös zenekar
  • 21:30 Sárközi táncok Mosóczi István, Mészáros Kinga, Ifjú Kincső TE. | Magos zenekar
  • 22:30 Nyárád menti táncok Fundák Kristóf, Fundák–Kaszai Lili, Vadrózsa TE. | Magos zenekar
  • 23:30 Magyarbődi táncok Husvéth Csaba, Kisfalusi Renáta, Fóti Tánc Társulat | Tükrös zenekar
  • 00:30 Kalotaszegi táncok (HH táncház) Deffend Irén Inci”, Bordás Barnabás, CKN | Magos zenekar
  • 01:30 Szatmári táncok – Bulyáki Zoltán, Bulyáki Nóra, UV Junior | Tükrös zenekar
  • 02:15 Mezőségi táncok – Szabad tánc | Magos–Tükrös

 Színházterem

  • 17:30–19:00 „Jössz táncolni!” – Redő Julia filmje és beszélgetés az alkotóval
  • 19:00–20:00 Összerázás – Németh Nóra beszélget Janku Annával a táncház mai szerepéről
  • 20:30–01:00 Moldvai táncház Sültü zenekar, Tündik Tamás

 

 

Fonó, Táncházak Éjszakája

 

 

Szólj hozzá!


Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy egész fesztivált

Július 24-én a veszprémi Gyárkertben a Thievery Corporation ad koncertet, néhány perc sétára pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál zajlik majd, ahol színpadok, utcazenészek, örömzenélések és hajnali találkozások várják azokat, akik nem akarják, hogy az éjjel véget érjen.

The Cure, Gorillaz, Moby??? Nagyot vállalt a debütáló bolgár fesztivál

A bolgár PhillGood nem apró lépésekben akarja felépíteni a nevét: rögtön a kontinens fesztiváltérképére szeretne felkerülni. És ha a line upból indulunk ki, jó eséllyel sikerülhet is neki. Az új fesztivál ezen a hétvégén mutatkozik be Plovdivban, Európa egyik legrégebben lakott városában.
Új koncertek