Hova fut a Margaret Island???

2018/04/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A fotó alapján egyelőre sehova, meg hát nem is az a fontos, hová, hanem az, hogy MIÉRT: a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt gyermekekért fut a zenekar április 14-én szombaton a 33. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson.

Fotó: Hegyi Júlia Lilly

A csapat célja amellett, hogy adományt gyűjtsön az Őrzők Alapítványnak az, hogy felhívja a figyelmet a súlyosan beteg, daganatos és leukémiás gyerekek gyógyulási feltételeinek és kórházi körülményeinek javítására létrehozott alapítvány munkájára.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyre több embernek zenélhetünk, egyre többen követik a munkásságunkat, figyelnek ránk. Ez egy nagy felelősség is egyben. Fontos, hogy ne csak egy-egy ügy mellé álljunk oda, hanem a magatartásunkkal, kommunikációnkkal is próbáljunk példát mutatni” – fejtette ki Füstös Bálint, a zenekar gitárosa.

„Most az Őrzők Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Meglátogattuk őket a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán, megérintett minket az az elhivatottság, segíteni akarás, ami hajtja mindennapos munkájukat. Személyesen ismerik, követik azokat a gyerekeket, családokat, akiken segítenek, így biztosan tudjuk, hogy jó helyre megy az adomány” – mesélte Lábas Viki.

„A jótékonysági futást természetesen örömmel vállaltuk, hiszen részünkről ez igazán nem nagy feladat, a hatása azonban annál jelentősebb lehet: bár én személy szerint nem vagyok egy nagy futó, de ha ezáltal fel tudjuk hívni a figyelmet egy fontos ügyre, és ténylegesen tudunk segíteni a gyerekeknek, akkor mindenképp megéri! Hiszünk abban, hogy egy kis lépéssel is sokat tehetünk a környezetünkért!” - így Verók Tamás, gitáros.

A jótékonysági futás során befolyt adományokat egy kemoterápiás szerek készítéséhez szükséges boksz megvásárlására fordítja az alapítvány. Az eszköz három speciális szűrővel rendelkezik, így a daganatos gyermekek kemoterápiás kezeléséhez szükséges gyógyszeres infúziókat a nővérek teljesen steril körülmények között tudják készíteni.

„Adománygyűjtőként abban bízunk, hogy sokan mellénk állnak, és a ’sok kicsi sokra megy’ elvén együtt könnyedén sikerül a kitűzött célunkat, 150.000 Ft-ot összegyűjtenünk az alapítvány számára!" – buzdít adakozásra a zenekar.

De más is történt a zenekar háza táján...

Az egyik ásványvíz Facebook oldalának követőivel közösen írták meg legújabb nyári dalukat. A rajongók hét megadott szópár közül, nyereményjáték keretében szavazhatták meg azokat a szavakat, amelyek a legjobban tükrözik számukra a Balaton, a Balaton-felvidék hangulatát. A kiválasztott szavakból a zenekar dalszövegírója, Hujber Szabolcs írta meg a  nyári dalának szövegét.

A követők az alábbi szópárok közül szavazhatták meg kedvenceiket:

  • csobban-ringat
  • hattyú-kagyló
  • hínár-fűzfa
  • merül-lebeg
  • nádtető-aranyhíd
  • csúszda-csónak
  • visszhang-levendula

A végeredményt tegnap, a költészet napján olvasta fel Kautzky Armand színművész, videós bejelentkezés formájában a termék Facebook oldalán.

Az elkészült dalt a közönség pedig először a Margaret Island lemezbemutató koncertjén, a Budapest Park nyitó napján, május 3-án hallgathatja meg.  


 

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek