Így emlékeztek meg az írek Shane MacGowan-ről

2023/12/03  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Csütörtökön adtuk hírül a FB oldalunkon, hogy elhunyt a Pogues frontembere. Az énekes, dalszerző 65 éves korában halt meg, miután egy ideje már kórházban kezelték agyvelőgyulladással.

Így emlékeztek meg az írek Shane MacGowan-ről

A punk és az ír-skót folkzene párosítását mesteri módon megteremtő Shane MacGowan nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az 1987-ben kiadott Fairytale of New York és az A Pair of Brown Eyes. A zenész évtizedeken át harcolt a kábítószer- és az alkoholfüggőséggel – írta a BBC News. Az énekes szóvivőjének közleménye szerint MacGowan csütörtökre virradóra, békésen hunyt el, mellette volt felesége, Victoria Mary Clarke és nővére is. Nyolc nappal korábban Clarke még azt közölte, hogy férje elhagyta a kórházat, néhány nappal később pedig házassági évfordulójukat is megünnepelték.

Shane MacGowan Kentben született egy ír bevándorló fiaként, és több mint harminc éven át, 1982-től 2014-ig, a csapat feloszlásáig volt a legendás Pogues együttes frontembere. Korábban ő alapította a Pogue Mahone nevű ír punkzenekart, amelyből később a Pogues lett, amely hét sikeres stúdiólemezt jelentetett meg.

1988-ban a Pogues Kirsty MacColl-lal közösen adta elő a Fairytale of New York című karácsonyi dalt, MacGowan szerzeményét, amely a brit lista második helyéig kúszott, és a mai napig az egyik legkedveltebb karácsonyi dal az Egyesült Királyságban. A híres dublini Temple Bar közönsége így emlékezett meg a zenészről:

Gowan tavaly újév napján egy videóban hozta nyilvánosságra, hogy agyvelőgyulladással diagnosztizálták. Már előtte is kerekesszék segítségével közlekedett, miután 2015-ben elesett és megütötte magát. 2018-ban a dublini Nemzeti Koncertteremben ünnepelték 60. születésnapját, és ebből az alkalomból életműdíjat vehetett át.

Az életéről készült dokumentumfilmet 2020-ban mutatták be. Közeli barátja volt Sinéad O'Connor ír énekesnő, aki idén júliusban hunyt el.


Michael D. Higgins ír elnök Shane MacGowant a legnagyobb zenei szövegírók egyikének nevezte.

"Szavai a világ minden táján kapcsolódási pontot jelentettek az ír nép kultúrájával és történelmével, tele a legköltőibb módon megfogalmazott emberi érzésekkel".

Tony Parsons brit újságíró-bestseller író a közösségi médiában felidézte, hogy amikor először találkoztak, MacGowan még tinédzser volt és a Roxy klubban dobolt egy brit zászlós dzsekiben.

"Egy álmodozó, őrült srác volt, akiből az egyik legnagyobb tehetség lett, akit a szigetek valaha ismertek. Kreatív óriás volt".

Zenészkollégája, Nick Cave igazi barátnak és generációja legnagyobb dalszerzőjének nevezte. Tim Burgess, a Charlatans frontembere szerint MacGowan teljes életet élt.

"Szövegíró zseni volt, aki nagyon sokakat inspirált közülünk, aki egy bandában akart játszani. Messzi helyekre is követtem a Pogues-ot, sokszor találkoztam Shane-nel, és bámultam üdítően fantasztikus show-ikat".

Siobhan McSweeney színész úgy fogalmazott, hogy Shane MacGowan London hangja volt az írek számára. Hozzátette: amikor félt attól, hogy Londonba költözzön, azok a dalai segítettek ezen átlendülni, amelyek kalandorokról, piásokról, szeretőkről, költőkről és csirkefogókról szólnak.

A Fairytale of New York című dal producere, Steve Lillywhite azt mondta a BBC Radio 5-nek, hogy MacGowan "igazi költő" volt, aki feltalált egy új zenei stílust, amely a punk attitűdöt vegyítette hagyományos ír ritmusokkal.

A magyar közönség 2012-ben a Sziget fesztiválon láthatta Shane MacGowant és a Pogues-ot.

Shane MacGowan temetését pénteken tartják szülővárosában, Nenaghban.

R.I.P.

Shane MacGowan, New York, Pogues, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek