Így kell közösségi adakozással jazzklubot létrehozni

2024/07/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Közösségi adakozással hoz létre jazzklubot a kolozsvári Jazz in the Park fesztivál, melynek hétvégén zajló idei versenyprogramjába 39 ország 246 zenekara nevezett be.

Fotó: Jazz in the Park

Tavalyi hírünk volt, hogy lelakatolták a Budapest Jazz Klub ajtaját, s egy időre bezárt a BJC. Erre azért került sor, mert az állami szubvenciós források elapadtak, folyamatosan magánkölcsönök folyósításával tartották fenn a közcélú alapítványt, de már nem tudták fizetni a bérleti díjat. A nehéz helyzetből – bár megjegyezték, hogy rengeteg támogatásra szoruló kulturális kezdeményezés, intézmény van – a Főváros húzta ki őket azzal, hogy elengedték a bérleti díjat és egyszeri, 10 milliós támogatásban részesítették a klubot. Nyilván, ez a megoldás évről évre – legalábbis a jelenlegi állami támogatási rendszert tekintve – nem alkalmazható. Kolozsváron mással próbálkoznak, igaz, nekik még nem volt jazzklubuk eddig.

A Sétatéren július 5-7. között tartandó Jazz in the Park fesztiválra ingyenes a belépés, de adományozni is lehet a szervezők által létrehozott alapba, amelyből zenei projekteket támogatnak. Az idén összegyűlt pénzt a város egyik régi mozijának, a két világháború között alapított Edison mozinak a jazzklubbá alakítására fordítják.

Ez lenne a város első, kifejezetten jazzkoncertek tartására létrehozott koncerttere.

A jazzklub létrehozását 30 lejes (2377 forint) támogatói jegy megváltásával lehet segíteni, ez a helyszínen és a jegyértékesítési portálokon is megvásárolható.

Alin Vaida, a Jazz in the Park fesztivál alapítója emlékeztetett arra, hogy 2015-ben vezették be a támogatói jegyet, az összegyűlt pénzből pedig zenészeknek biztosítottak ösztöndíjat, zenekarok turnéit, helyi projekteket, rászoruló művészeket támogattak. 2020-ig mintegy 100 ezer euró gyűlt össze, melyből 30 projektet finanszíroztak.

Vajda  – ő vezeti egyébként a fesztivált is szervező Fapte Egyesület – a projektet a fesztivál legmerészebb kezdeményezésének nevezte, mely egyaránt szolgálja az épület újjáélesztését és a kulturális fejlődést. Minderről így írnak a weboldalukon:

"Idén a befolyt összeg az eddigi legmerészebb kezdeményezésünket fogja támogatni. Úgy döntöttünk, hogy megnyitjuk Kolozsvár történetének első jazzklubját! Találtunk egy különleges helyet a városban, egy volt mozit, és most már a berendezésénél tartunk. A hely neve Edison lesz, az épület eredeti rendeltetésének tiszteletére, de T. Edison tiszteletére is, aki feltalálta a fonográfot. Itt programokat szervezünk majd művészeknek, fiatal zenekarokat támogatunk, és az év során számos koncerttel járulunk hozzá a város kulturális programjához. Erről a helyről többet fogunk mesélni, miután a rendezvényünk lement. De addig is szerettük volna tudatni veletek, hogy mit csinálunk, és hogy szükségünk van a közösség támogatására ahhoz, hogy ez az álom megvalósulhasson!"

Kelet-Európa legnagyobb jazz-zenei versenyprogramjára rekordszámú, 246 együttes nevezett be idén 39 országból. A legjobb 13 zenekar produkcióit a hétvégén hallgathatja meg a közönség a Sétatéren. A Jazz in the Park hétvégén zajló versenyprogramja után augusztus 30. és szeptember 1. között magát a fesztivált is megtartják a Hója-erdő melletti skanzenben.

Jazz in the Park, Kolozsvár, Edison, jazzklub

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek