Így kerestek a magyar dalszerzők tavaly

2019/02/09  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Több mint tizenhétezer új dal, 13,5 ezer jogdíjban részesülő hazai szerző és jogutód – az Artisjus közzétette a 2018-ra vonatkozó éves zenepiaci statisztikáját. Az egyesület 8,6 milliárd forint jogdíjat osztott fel tavaly a dalok, zeneművek alkotói (és jogutódjaik) között. A jogdíjak fele jutott magyar szerzőkhöz.

Fotó: pexels.com

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás – majd ezek alapján végzi el a jogdíjfelosztást.

Debütáló szerzők, új dalok

A szerzői egyesület 13580 magyar szerző és jogutód számára osztott fel jogdíjat 2018-ban, és ugyanebben az évben1357 új szerző (zeneszerző, szövegíró) regisztrált az Artisjusnál. Az elmúlt három évben összesen közel 4000 új alkotó jelentkezett az egyesületnél.

2018-ban hivatalosan 17413 új zenemű (dal, komolyzenei mű) született. Ez azt jelenti, hogy ha az új szerzeményeket egyhuzamban játszanánk le, 50 napon keresztül zenét hallgatnánk éjjel-nappal, megállás nélkül. Az új daloknak bevétel szempontjából is komoly jelentősége van egy dalszerző életében: a jogdíjkifizetések 40 százaléka ugyanis 5 évnél nem régebbi szerzeményből – azaz a friss slágerekből – származik.

A szerzői középosztály stabilan tartja magát

Az elhangzások után járó jogdíjakat az Artisjus kifizette a jogosultaknak – összesen 8,6 milliárd forintot osztott fel a dalok, zeneművek szerzői, illetve a jogutódok részére az év során. Ez az összeg az előző évinél 13,2%-kal magasabb

Az emelkedés oka az, hogy a beszedett jogdíj is emelkedni tudott a piaci változásoknak köszönhetően. Például a rádiók, televíziók több jogdíjat fizettek be a nagyobb reklámbevételükkel arányban, és az online bevételek is lassú növekedésbe kezdtek. A kifizetett jogdíjak fele került magyar alkotókhoz.

Aki havi 5 ezer és 50 ezer Ft közötti jogdíjat kap – ami éves szinten 60 – 600 ezer forintnyi „fizetést” jelent –, már részben tudja finanszírozni a zenélést a jogdíjból, hiszen a bevételt hangszer vagy hangtechnika vásárlására fordíthatja. Ők képviselik a hazai szerzők egyötödét (21%). A havi bruttó 50 ezer és 500 ezer forintos jogdíjbevételhez jutó szerzői középosztály stabilan tartja magát az elmúlt években, 2017-hez képest arányuk 1%-kal növekedett (7,6%-ról 8,7%-ra). A piramis csúcsán a szerzők 0,7%-a található - ők minimum havi bruttó 500 ezer Ft jogdíjhoz jutnak sikeres műveik után.

A magyar zeneiparral kapcsolatos további érdekességeket találhatsz az Artisjus által működtetett Dal+Szerző blogon:

Artisjus, dalszerzők, szerzői jog, jogdíj

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek