Az Őrölt Nők Ketrece

Így reagálnak a gyerekek a System of a Down-ra

2018/03/24  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

A Fine Brothers Entertainment nevű produkció híres videóiról, melyekben idősek, tinik vagy épp gyerekek vesznek részt, és mondanak véleményt adott témákról, leginkább zenéről, előadókról. Ebben az epizódban gyerekeknek mutatnak System of a Down dalokat, érdekesek, intenzívek és egyben aranyosak is a reakciók.

Fotó: Altpress

Amíg a rajongók már 13 éve várnak az új albumra, addig az FBE csapat a fiatal generációnak mutatott néhányat a banda leghíresebb dalaiból. Igen eltérőek a vélemények, és nem csak a gyerekek között.

1-1 résztvevő is nagyon különböző véleménnyel tudott lenni a más-más hangulatú dalokról, volt amit nagyon szerettek, és persze volt, ami már túl sok volt nekik. Sokszor elhangzik, hogy a zenészek túl sokat “kiabálnak” (a scream részeket a gyerekek itt nem élvezik igazán), de a végén, amikor kielemzik a dalokat, a zenét, és beszélgetnek a zenekar hátteréről, a gyerekek közül van, aki elmondja: a kiabálás miatt mérgesnek és dühösnek tűnnek, és valószínű az érzelmeiket akarják ezzel kifejezni. Sokan nem is lepődtek meg, amikor megtudták, hogy politikai, történelmi témájú dalaikban a hangsúly nagyon sokszor inkább a szövegen van, mint a zenei megvalósításon.

Kiemelnénk egy reakciót, ami a reménység, hogy a fiatalok is kaphatóak az ilyesfajta zenére: “Ez annyira metál – imádom!”

Itt tudjátok megnézni a videót:

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek