Kiefer Sutherland Szolnokon ad koncertet

2023/07/07  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum udvarán – a Quimby, Rúzsa Magdi, Ákos és Matt Bianco után – 2023. július 8-án Kiefer Sutherland ad koncertet.

Fotó: kiefersutherland.net

Nem, nem a 24 elnevezésű, nagy sikerű széria CTU-telefonhangját fogja végtelenítve dúdolni: több hollywoodi sztárhoz – pl. Jeff Bridges, Johnny Depp – hasonlóan szívesen tölti szabadidejét zenéléssel és turnézással.  Első, "folk jellegű" albuma 2016-ban jelent meg és a Down in a Hole címet viseli, ezt a "Reckless and Me" követte 2019-ben, s 2021-ben jött ki a Bloor Sreet nevezetű – érdekes, hogy mindegyik albumot másik kiadó vállalta fel.

Az album a címét egy Torontót átszelő főútvonalról kapta, ahol tinédzserként megkapta első állását, ahol először csókolózott és ahol az első rögtönzött koncertjét adta: aprópénzért gitározott az egyik sarkon. Mindezt az NME magazinnak mondta el egy interjúban, amelyben arra is kitért, érdemes-e zenésznek színészkedni és fordítva.

Sutherland azt mondja, "biztos benne, hogy van egy nagyon racionális, logikus magyarázat arra, hogy az emberek miért akarják, hogy [a művészek] a saját sávjukban maradjanak". De számára a zene sokkal több lett, mint hobbi. 

Becslése szerint 2016 és 2019 között, az év azon részeiben, amikor nem a Designated Survivor című (másik) sikersorozatán dolgozott, ő és zenekara körülbelül 500 koncertet adott.

"Az az igazság, hogy nem számítottam arra, hogy ennyire fogok szeretni élőben játszani. Nem számítottam arra, hogy úgy megrémülök tőle, mint ahogyan megrémültem, arra pedig végképp nem számítottam, hogy megtapasztalhatom azt a nagylelkűséget, amit a közönségtől kaptam a korábbi időkben" – mesélte.

Amikor először kezdett el koncertezni - körülbelül 15 évvel ezelőtt, közel egy évtizeddel azelőtt, hogy megjelentette 2016-os debütáló albumát, a 'Down in a Hole'-t -, annyira beparázott, hogy a keze láthatóan remegett.

"Színészként csak zsebre dugod a kezed, igaz? És akkor senki sem tudja meg. De gitárosként ez nem működik. (...) Emlékszem, láttam egy srácot nevetni, és azt gondoltam: Minden jogod megvan a nevetéshez. De ugyanez a srác azt is mondta: Ugyan már, túl fogsz jutni rajta. És tényleg így lett. Így aztán több koncertet is lefoglaltam."

Sutherland ebben az interjúban a "County Jail Gate" című dalról is beszél, amely a legújabb albuma egyik legmegrendítőbb darabja.

2007-ben – abban az évben, amikor a 24 az egyik legjobb nézettségét érte el – Sutherlandet 48 nap börtönre ítélték alkoholos befolyásoltság alatt történő vezetésért. "Nem tudom, milyen az Egyesült Királyságban, de az Egyesült Államokban a megyei börtön nem egy jó hely" – mesélte. Bizonyára a többi dalnak is megvan a maga története, és talán megtörténhet, hogy ezekből Szolnokon is elmesél egyet-kettőt. Hatalmas Jack Bauer-fanokként nagyon várjuk ezt az estét, s hogy kb. mire számíthatunk, abból az idei turné-beharangozója megmutat pár pillanatot:

 

 

Budapestre jön Alice Cooper és Johnny Depp bandája

 

 

 

 

Kiefer Sutherland, RepTár, Szolnok

 

 

Szólj hozzá!


Elindult a szezon a Zene Háza szabadtéri koncerthelyszínén

Elindult a szezon a Zene Háza szabadtéri...

Ha nyár – sőt, ha május és jó idő –, akkor jórészt ingyenes programokat kínál a Szabadtéri színpad a Zene Házában, egészen szeptember...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Nevezz meg negyven magyar slágert!

Hogyan születtek a legendás magyar slágerek? Tényleg slágerekről van szó, amikor szó van róluk. S ez nem a szerzőkön múlt. A kötet több kérdést is felvet, de le sem tudtam tenni. S ez sokat jelent :)

Partra magyar! – bejövős fesztivál Ráckevén

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a nagy népszerűségnek örvendő ráckevei Duna-part Feszt 2024. július 4-6 között.
Új koncertek