Kovács Kati életműdíjat kapott, Hobo lenyomta Ákost – Fonogram 2020

2020/04/05  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Rendhagyó körülmények közt zajlott tegnap a 18. Fonogram-díjátadó műsor. A járvány miatt a gála helyett kis videókban jelentek meg a győztesek és mondtak köszönetet. Persze, csak hazai részről.

Fonogram

Nagy meglepetések most sem születtek a végeredményt illetően, habár az mindenképpen érdekes, hogy Hobo és a Bagossy Brothers Company is lenyomta Ákost, valamint az is, hogy a hazai metál album kategóriában végül holt verseny lett az első helyen. Balázs Palinak pedig úgy tűnik nem a göndör tincseiben volt az ereje, hisz az új frizura mellett is megjutalmazta a szakmai zsűri. :)

Szakmai életműdíjat kapott Gőz László tanár, zenész és a Budapest Music Center (BMC) alapítója, vezetője. Szakmai háttértevékenysége az egész magyar zenei életet meghatározza.

Az idei életműdíjat pedig Kovács Katinak ítélte oda a zsűri, aki az otthoni kisvideójában előbb finoman beszólt – egyébként teljesen jogosan, ehhez képest roppant szellemesen –, majd természetesen megköszönte, és jelezte, hogy nagyon hiányolja lelkes közönségét. Azt gondoljuk, ezzel nincs egyedül.

Ahogy már korábban is jeleztük, a puccos ünnepséget elsöpörte a vírus, így online lehetett követni az eseményeket. Nem volt túl bonyolult a program. Minden kategória kapott egy pár perces kisvideót, ahol először bejelentették a nyertest, majd a szerencsés néhány mondatos bejátszásban reagált. Egyelőre a kis szobrocskák is a raktárban pihennek, nagy valószínűséggel csak a veszély elmúltával kapják kézhez a nyertesek.

És hogy kik is ők? Kategóriánként mutatjuk:

  • Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
    HOBO - Hé, Magyar Joe! (GrundRecords)

  • Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
    BRYAN ADAMS - Shine A Light (Universal Music)

  • Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
    RÁCZ GERGŐ x ORSOVAI RENI - Mostantól (Schubert Music Publishing)

  • Az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
    BILLIE EILISH - When We All Fall Asleep, Where Do We Go? (Universal Music)

  • Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
    MÖRK - The Resurrection Of Mörk (Schubert Music Publishing)

  • Az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
    LANA DEL REY - Norman Fucking Rockwell! (Universal Music)

  • Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
    KRIZSO - Boys In The City, Girls From The Woods (szerzői kiadás)

  • Az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
    ARMIN VAN BUUREN - Blah Blah Blah (Sony Music)

  • Az év hazai rap vagy hiphop albuma vagy hangfelvétele
    GANXSTA ZOLEE és a KARTEL - Oldskool (MFM Music)

  • Az év külföldi rap vagy hiphop albuma vagy hangfelvétele
    LIL NAS X feat. BILLY RAY CYRUS - Old Town Road (Sony Music)

  • Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
    LEANDER KILLS - Luxusnyomor (Keytracks Hungary)
    MUDFIELD - Sárrét (Keytracks Hungary)
    (megosztott díj - holt verseny)

  • Az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
    SLIPKNOT - We Are Not Your Kind (Magneoton/Warner Music)

  • Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele
    BALÁZS PALI - Majd holnap írok... (szerzői kiadás)

  • Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele
    CIMBALIBAND - Iram (Fonó)

  • Az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele
    VERONAKI - Mosó Masa mosodája (Universal Music Hungary)

  • Az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele
    SÁRIK PÉTER TRIÓ - X Bartók (szerzői kiadás)

  • Az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele
    LAJKÓ FÉLIX & VOLOSI - Lajkó Félix & Volosi (Fonó)

Ők Lengyelországban is megkapták ezt az elisemrést pár nappal korábban.

  • Az év felfedezettje
    CARSON COMA (Gold Record)

  • Az év hangfelvétele
    BAGOSSY BROTHERS COMPANY - Olyan Ő (Prime Event Management)

  • Szakmai életműdíj
    GŐZ LÁSZLÓ

  • Életműdíj
    KOVÁCS KATI

 

Fonogram-díj, 2020, nyertesek, NKA, Fonogram-nap, Kovács Kati, Hobo, Veronaki, Bagossy Brothers Company

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek