Közeleg a nap, amikor BFZ zenészei belevetik magukat a budapesti éjszakába

2023/11/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Idén már hetedik alkalommal telnek meg klasszikus zenével Budapest felkapott kávézói, pubjai. A rendezvény idén a 150 éves Budapest születésnapját is ünnepli, ezért a fellépők köre a kezdeményezés történetében először nemzetközivé válik.

Közeleg a nap, amikor BFZ zenészei belevetik magukat a budapesti éjszakába

2023. november 16-án a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei kilépnek a koncerttermekből, és belevetik magukat a budapesti éjszakába.

Csatlakoznak hozzájuk a Zeneakadémia nemzetközi hallgatói, és a partnerországok követségei által szervezett fiatal külföldi művészek is. Ezúttal ők is hangszerükkel együtt érkeznek kedvenc beülős helyeikre. A zenészek eltökélt szándéka, hogy kivételes csütörtök estét szerezzenek Budapest legkedveltebb bárjai, kávézói és klubjai közönségének. Olyanoknak, akik talán ritkábban keresik ezt az élményt a koncerttermekben.

A zene éjszakájának ingyenes minikoncertjei a Duna mindkét oldalán várják a zenekedvelőket az ősz legkötetlenebb komolyzenei eseményén. Tucatnyi helyszínre költözik majd be a zene, nemcsak a belvárosban, hanem külsőbb kerületekben is. A fesztelen hangulatú minihangversenyek késő délután kezdődnek – és egyes helyszíneken akár éjfélig tartanak.

A helyszínek:
  • Három Holló (Budapest, Piarista köz 1, 1052)
  • Magvető Café (Budapest, Dohány u. 13, 1074)
  • Lumen Kávézó (Budapest, Horánszky utca 5.)
  • Béla Bár (Budapest, Bartók Béla út 23.)
  • Szatyor Bár és Galéria (Budapest, Bartók Béla út 36.)
  • KEG sörművház (Budapest, Budapest, Orlay utca 1,1114 )
  • Púder Bárszínház (Budapest, Ráday u. 8, 1092)
  • Babka (Budapest, Pozsonyi út 3., 1137)
  • Mitzi – Kávé, Konyha, Bár (Budapest, Bartók Béla út 1, 1114)
  • Herrich-Kiss villa, Tomory Lajos Múzeum (1181 Budapest, Margó Tivadar utca 116-118)
  • Külvárosi Kávéház és Étterem (Budapest, István út 26., 1041)
  • ISON kulturális központ (Budapest, Hársfa u. 25, 1074)
  • Turbina Kulturális Központ (Budapest, Vajdahunyad u. 4., 1082)

A zene éjszakája idén színesebb programot kínál, mint valaha. A világ minden tájáról érkeznek zenei formációk az alkalmi színpadokra, a megidézett zeneszerzők sora pedig Haydntől Philip Glassig ível.

  • A Három Holló közönsége az este folyamán megismerheti például a charú nevű kolumbiai hangszert, vagy hallgathat egy japán hegedű-zongora duót, akik Schubertet és César Franckot adnak elő.

  • A Lumenben egy horvát zongorista Chopint játszik, hogy aztán egy észt, Costa Rica-i, kazah hármas Stravinsky-produkciójának engedje át a terepet.

  • A Szatyor Bárban a BFZ egyik hatos formációja kelta zenével szórakoztat, a KEG Sörházba kitelepülő BFZ-kvartett pedig a jazz szellemét idézi meg – Gershwinnel, Cole Porterrel és Astor Piazzolával.

A zene éjszakájának utolsó minikoncertje a Turbinában kezdődik pontban éjfélkor, már november 17-én, így a BFZ fúvósszextettje adja Budapest 150. születésnapjának első ünnepi koncertjét.

A részvétel minden helyszínen ingyenes, de ahol erre van mód, érdemes asztalt foglalni, mert a helyek hamar elfogynak.

A sokhangú események szervezője a Budapest Brand és a BP150 Projektiroda, a Fesztiválzenekar ezúttal művészeti partnerként csatlakozik.

Részletes programleírás és a koncertek műsora helyszínekre bontva itt.

zene éjszakája, BFZ, Budapest

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek