Márciusban Budapesten koncertezik James Blunt

2023/09/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az október 27-én megjelenő, Who We Used To Be című új albumot támogató turné jövő tavasszal Európába is megérkezik, az egyik állomás pedig március 5-én az MVM DOME.

Budapesten koncertezik James Blunt

A You're Beautiful előadója nem először jár Magyarországon: a magyar közönség többször láthatta már az erős színpadi jelenlétéről, romantikus énekstílusáról, egyszerre fülbemászóan dallamos és táncra perdítő számairól ismert világsztárt.

"Hihetetlenül szórakoztató volt megírni és felvenni az új albumomat. Biztos vagyok benne, hogy néhány új dal mindenkit megmozdít majd. Alig várom a crowdsurfingetBudapesten is" – üzente a rajongóknak James Blunt.

Hogy milyen baleseteket szenvedett el a crowdsurfingek során? Erről beszél ebben a videóban, nem akármilyen társaságban :)

Az album első kislemeze a nemrég megjelent lendületes Beside You. A Craig Bingham által rendezett videó James múltjának emlékeit idézi fel. A videóban James saját maga korábbi énjeivel találkozik, és ahogyan továbblép, úgy fogadja el múltbeli életszakaszainak szerepeit.

A Who We Used To Be Blunt első sorlemeze a kritika és a közönség által is elismert, 2019-ben megjelent top 3-as Once Upon A Mind óta. A  legnagyobb slágereit tartalmazó, 2021-es válogatás, a The Stars Beneath My Feet már aranylemez lett.

2018-as koncertjéről itt írtunk.

 

"Alapvetően én találtam ki ezt a sz*rt..."

Októberben jelenik meg a Loosely Based On A Made-Up Story című könyve, amelyben  anekdotákat tár az olvasók elé, egyrészt, hogy szórakoztasson bennünket, másrészt, hogy "elborzassza szüleit"...

Megkérdőjelezhető norfolki gyökereitől, különc családjától, bentlakásos iskolai bohóckodásától, félresikerült katonai szolgálatától, a zenei sztárságig való felemelkedésétől és a turnékkal való szökéseitől kezdve lenyűgöző eddigi életét tárja elénk. Mit teszel, ha az anyád dühös e-maileket ír a leendő miniszterelnöknek, hogy megvédje a becsületedet? Mi kell egy férfi escort ügynökség vezetéséhez? És pontosan miért kell tartózkodni a tömegszörfözéstől? Most megtudhatjátok, emberek...

"Ez a könyv igaz eseményeken alapul, de nem életrajz... Az igazság az, hogy az Én Igazságom nem Az Igazság... Inkább részben igaz, mint fájdalmasan igaz, és valószínűleg takarékoskodtam az igazsággal, tisztelt bíróság..."

James Blunt, MVM DOME

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek