Meghalt Ennio Morricone

2020/07/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

92 éves korában meghalt Ennio Morricone, a világ egyik legnagyobb zeneszerzője. Néhány nappal ezelőtt elesett és eltört a combcsontja, halálát a törés komplikációi okozták, egy római kórházban hunyt el. Temetését szűk körben tartják.

 Meghalt Ennio Morricone

Tavaly és 2018 januárjában is nagyszabású koncertet adott Budapesten, de járt itt egy évvel előtte és 2014-ben is, ezen a koncerten mi is ott voltunk:

"Sírtál, Mukikám?" – tette fel a kérdést a mögöttem ülő hölgy a férjének a koncert végén. A válasz csak szégyenlős dörmögés volt. "Tudtam, hogy sírni fogsz, ilyen élményben régen volt részünk..." – nyugtázta a dolgot az asszony."

Morricone többször turnézott már a világban magyar zenekarokkal, és zenét írt Koltai Lajos Sorstalanság című filmjéhez is.

"Áldottnak érzem magam, és mélyen megtisztelőnek tartom azt a sok elismerést, amelyet az elmúlt években kaptam. A díjak, a kedves szavak a szakmában dolgozó emberektől, a közös utunk Quentin Tarantinóval, és mindezek felett, látni a hatalmas közönséget a koncerteken - csodálatos érzés. Nagyon élvezem, és várom, hogy ismét élőben játszhassak Budapesten."

Az olasz mester több mint 80 évig komponált. Csaknem 550 mozi- és filmzene kötődik a nevéhez, és több mint 100 klasszikus művet is jegyez.

Morricone  szerezte többek között a Volt egyszer egy vadnyugat, az Egy maréknyi dollárért, A Profi, Aki legyőzte Al Caponét, a Volt egyszer egy Amerika, A misszió és a Cinema Paradiso filmzenéjét. Rendszeresen komponált és vezényelt betétdalokat Quentin Tarantino filmjeihez. Legutóbb az Aljas nyolcas filmzenéjével aratott sikert, amelyért számos kitüntetést kapott, köztük Oscar-díjat, Golden Globe-díjat, BAFTA-díjat és a New York-i filmkritikusok díját. A Jó, a Rossz és a Csúf című filmhez szerzett zenéje a második helyen áll a valaha komponált legjobb filmzenék Top 200-as listáján.

2017-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, mert kiemelkedően sokat tett a magyar zeneművészet népszerűsítéséért – szólt az indoklás, amelyben kiemelték: Ennio Morricone világkörüli turnéin számos alkalommal dolgozott együtt magyar zenekarokkal és kórusokkal.

Nemrég a spanyol Nobel-díjként emlegetett Asztúria hercegnője-díjat ítélték oda neki – John Williams-szel megosztva – a művészet kategóriában.

Búcsúzunk tőle a talán legismertebb dallamáva, és aminél kevesebb szívet szaggató melódiát ismerünk. Köszönet, Mester, mindenért.

 

 

 

Ennio Morricone, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek