Minden idők egyik legsikeresebb operaénekese, Jose Carreras ismét Budapestre érkezik – mától lehet jegyet vásárolni

2023/08/23  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A 76 éves José Carreras november 29-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel, a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséri, David Giménez vezényel, a sztárvendég pedig Miklósa Erika lesz

Minden idők egyik legsikeresebb operaénekese ismét Budapestre érkezik – mától lehet jegyet vásárolni
Minden idők egyik legsikeresebb operaénekese ismét Budapestre érkezik – mától lehet jegyet vásárolni

A Grammy-díjas tenor a francia Becsületrend, a Brit Award zenei díj, a spanyol Asztúria hercege-díj büszke tulajdonosa, hazájában több színház is a nevét viseli. Magyarországon is rendkívül népszerű; pályafutása elején többször dolgozott együtt Házy Erzsébettel, később Tokody Ilonával, Rost Andreával és Marton Évával. 1976-ban járt először Budapesten, 2005-ben ő "énekelte be" a Nemzeti Hangversenytermet az újonnan felépült Müpában. Legutóbb 2018 decemberében hallhatta a magyar közönség, amikor a Budapest Sportarénában több áriát adott elő.

Novemberi koncertjén az Arénában Miklósa Erika Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő lesz sztárvendége. Az énekesnőt 19 évesen – minden idők legfiatalabbjaként – szerződtették a Magyar Állami Operaházhoz. Első külföldi fellépései között 1992-ben Mannheimben A varázsfuvola Éj királynőjének szerepében mutatkozott be, amellyel csakhamar meghódította a világ összes jelentős színpadát Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig, és ő lett a legkeresettebb művész ebben a szerepben, amelyet mára több mint ötszázszor énekelt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola konzervatóriuma után, 1996-ban külföldön képezte magát: előbb a philadelphiai Academy of Vocal Arts, majd a milánói Scala ösztöndíjasaként. 1999-ig volt tagja a Magyar Állami Operaháznak, ahol szopránszerepek sorát énekelte. 2004-től állandó fellépője a New York-i Metropolitannek. Az opera műfaja mellett szívesen kalandozik a musical, az operett világába is; számos exkluzív gálakoncert főszereplője.

A gálaesten a Carrerashoz hasonlóan katalán David Giménez vezényli a Budafoki Dohnányi Zenekart. Giménez zongora és zeneszerzés szakon tanult a barcelonai konzervatóriumban, később a karmesterségre szakosodott. 1994-es debütálása óta világszerte a legjelentősebb zenekarokat és szólistákat dirigálta. Kivételes hangértő képessége révén olyan énekesekkel dolgozik rendszeresen együtt, mint José Carreras, Plácido Domingo, Anna Netrebko, Kiri Te Kanawa vagy Bryn Terfel.

A Budafoki Dohnányi Zenekar 1993 óta hivatásos együttesként Hollerung Gábor Liszt-díjas karnagy, érdemes művész irányításával Magyarország egyik vezető együttese, amely Európa valamennyi országában fellépett már. Sokoldalúságukat igazolja széles repertoárjuk is, mely a klasszikustól a kortárs és jazz-zenén keresztül a popig és a filmzenéig terjed. Közreműködtek már Sting Symphonicity, Andrea Bocelli és Quincy Jones turnék állomásain, valamint 2017-ben már kísérték José Carrerast is budapesti koncertjén.

Amit talán nem tudtál José Carrerasról

  • Barcelonában született. Tehetsége hamar megmutatkozott, alig nyolcévesen a spanyol rádióban adhatta elő Az asszony ingatag (La donna è mobile) című Verdi-áriát. Tizennyolc évesen debütált Bellini Norma című operájában, a címszerepet éneklő szoprán, Montserrat Caballé ajánlására szerepet kapott Donizetti Lucrezia Borgia című operájában is.

  • Huszonnyolc évesen már meghódította a bécsi Staatsoper, a londoni Covent Garden, a New York-i Metropolitan és a milánói Scala közönségét. A zenekritikusok elsősorban hangjának különleges, lágy csengését, szerepeivel való teljes azonosulását emelték ki. Carreras 1987-ig mintegy hatvan szerepben, több mint ezer alkalommal lépett fel, abban az évben derült ki, hogy leukémiában szenved.

  • 1987-ben 10 százalék esélyt adtak arra, hogy túléli a leukémiát. Legyőzte a betegséget, 1988 júniusában Barcelonában 150 ezres tömeg előtt tért vissza, nemzetközi alapítványt hozott létre a leukémiás betegek és a betegséggel kapcsolatos kutatások támogatására, számos jótékonysági eseményen vesz részt. Az Európai Hematológiai Társaság 1999-ben Carreras-díjat alapított a hematológiai kutatások elismerésére. Viszont a műtétje és a kemoterápia után már nem tudott visszatérni a rendkívül szoros opera színpadi menetrendjéhez, ehelyett új szerepet talált magának az opera népszerűsítőjeként.

  • Fanatikus futballrajongó. Az 1990-es olaszországi világbajnokság megnyitója alkalmából megszületett a 3 Tenor megalakításának ötlete. Barátaival, Placido Domingoval és Luciano Pavarottival egyszeri alkalomnak szánták a koncertet, de akkora sikerül volt, hogy végül további 30 alkalommal léptek fel együtt, amivel óriási lemezeladásokat is generáltak – és amelyek még a mai napig tartják a klasszikus zenei eladási rekordokat.

  • Karrierje során több mint 60 szerepet játszott el színpadon, vagy készített róluk hangfelvételt. A Maestronak elképesztő, 85 milliós lemezeladás fűződik a nevéhez, ezzel ő minden idők egyik legsikeresebb operaénekese.

A jegyértékesítés már elindult, s azt javasoljuk, 2023. november 29-én este senki se aludjon... :)

 

Jose Carreras, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


A$AP Rocky mégsem jön a Szigetre – Kid Cudi ugrik be helyette

A$AP Rocky mégsem jön a Szigetre – Kid Cudi ugrik be...

Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky – a lemondáshullám most a Szigetet is elérte. A szervezők gyorsan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Hol van már az ezüst Madonna... Itt!

2025. július 25-én lát napvilágot Madonna (66) következő albuma, a Veronica Electronica. Az anyag eredetileg az 1998-as Ray of Light remixlemezének készült, de a Ray of Light globális sikere – 16 millió eladott példány és négy Grammy-díj – miatt a projekt háttérbe szorult.

Rap vagy gyűlöletbeszéd? A Glastonbury-botrány tanulságai

A 2025-ös Glastonbury fesztivál zenei csúcspontjai mellett komoly vitákat is kavart két fellépő, a Bob Vylan és a Kneecap színpadi megnyilvánulása. A történet középpontjában a zene, a véleménynyilvánítás határai, valamint a BBC és a Glastonbury szervezőinek felelőssége áll – mindez ráirányítja a figyelmet arra, meddig...
Új koncertek