Minikoncertek lesznek a metróban!

2018/09/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Az M4 metró négy állomásán zenél a Budapesti Vonósok Kamarazenekar szeptember 17. és 20. között a Budapesti Közlekedési Vállalattal (BKV) és a Klasszik Rádióval együttműködésben.

Minikoncertek lesznek a metróban!

A Budapesti Vonósok Kamarazenekart 1977-es megalakulása óta az ország legjobb zenei együttesei között tartják nyilván: kezdetek óta meglévő állami minősítése, nemzetközi kamaraverseny díja mellett a szakma legrangosabb díját, a Bartók-Pásztory díjat birtokolja. A kamarazenekar Kossuth-díjas művészeti vezetője Botvay Károly csellóművész, koncertmestere a Liszt-díjas Pilz János.

A Vonósok a metróban elnevezésű program kleretin belül  az M4 utasai négy napon keresztül, 17 és 18 óra között, mintegy 25 percben, naponta más-más megálló galériáján lehetnek részesei a zenei élménynek: szeptember 17-én a Kálvin téren, másnap a Móricz Zsigmond körtéren, a harmadik napon a Rákóczi téren, végül pedig a Szt. Gellért téren.

A műsorban

♦ Mozart Kis Éji Zenéjének első tétele,
♦ Weiner Leó Rókatánca,
♦ Johann Strauss Pizzicato polkája, és
♦ Vivaldi Négy évszak című concertójából pedig a Tavasz első tétele, valamint az Ősz első és harmadik tétele lesz hallható.


 

Budapesti Vonósok Kamarazenekar, Vonósok a metróban, minikoncert, BKK

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek