Minikoncertek öltöny és nyakkendő nélkül – szombaton lesz A zene éjszakája!

2019/11/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

November 16-án, szombaton harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten A zene éjszakáját, amelyen 18 órától éjfélig a főváros nyolc frekventált szórakozóhelyén hallgathatnak komolyzenei koncerteket az érdeklődők. A fellépők között a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei és Fischer Annie-ösztöndíjas muzsikusok is találhatók.

Gershwin, Boney M vagy éppen Ligeti György - a Szimpla Kert programja rengeteg izgalmat tartogat

A harmadik éve megvalósuló programsorozat célja, hogy a műfajtl kissé távolabb eső helyszíneken, mégis klasszikus zenével ünnepelhessük együtt a főváros születésnapját.

A programot a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szervezi Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával. Az eseményt a Budapesti Fesztiválzenekar, az Óbudai Danubia Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Budapesti Vonósok, az Anima Musicae Kamarazenekar művészei és Fischer Annie-ösztöndíjasok közreműködésével rendezik meg.

A 146 éves főváros november 17-én ünnepli születésnapját, 1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. Ennek előestéjén, november 16-án 18 órától éjfélig nyolc olyan belvárosi helyszíneken, kávéházakban, romkocsmákban és pubokban, élvezhetik a látogatók a változatos klasszikus zenei minikoncerteket, ahol máskor ilyen produkciókkal nem találkozhatnak.

A koncerthelyszínek között lesz az Akvárium Klub, a Csendes Vintage Bár, a Jelen Bisztró, a Lámpás (Spinoza pince), a Lumen Kávézó, a Magvető Café, a Mazel Tov és a Szimpla Kert.

A belépés minden helyszínen ingyenes!

További információ a koncertekről itt

A zene éjszakája, BFZ, Akvárium, Szimpla kert, Lámpás, komolyzene

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek