Most egy lokomotívot tolnak – Presser Gáborral és Karácsony Jánossal turnézik a Csík zenekar

2021/07/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Huszonhárom állomásos turnéra indul július 17-én a Csík Zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal. A koncertsorozat az LGT dalaira készült feldolgozásokat mutatja be, amelyek az 50 éves Locomotiv GT két tagjával tavaly közös lemezen jelentek meg tavaly.

Most egy lokomotívot tolnak – Presser Gáborral és Karácsony Jánossal turnézik a Csík zenekar

A turné első állomása július 17-én Tokajban lesz(8csatolva), majd a produkció augusztus 6-án a margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható és hallható. A koncertsorozat érinti mások mellett Egert, Fertőrákost, Veszprémet, Győrt, Kaposvárt, Pécset és Szolnokot, végül december 27-én a debreceni Kölcsey Központban zárul.

"Nagy megtiszteltetés számunkra ez az együttműködés, hiszen az LGT maradandó zenei értékeket képviselt itthon és külföldön is. Annak idején, több mint tizenöt éve azért kezdtünk feldolgozásokat készíteni a népzene és a rockzene ötvözésével, hogy ezt a lüktető zenét minél több emberhez eljuttassuk. A dal a miénk című lemez és turné is ezt szolgálja" – mondta Csík János hegedűs-énekes a turné sajtóeseményén.

Az LGT-dalokat átdolgozó Szabó Attila, a Csík Zenekar hegedűse, gitárosa arról beszélt, hogy 2009 óta tart az együttműködésük Presser Gáborral, az LGT gitárosa, Karácsony János pedig hat-hét éve kapcsolódott be a hol ritkább, hol gyakoribb közös zenélésbe.

"Három éve volt egy nagy koncertünk Egerben, akkor átnéztük a Csík Zenekar LGT-repertoárját, és olyan sok dalt számoltunk össze, hogy felvetődött a lemezkészítés gondolata" – tette hozzá.

Szabó Attila azt is elmondta, hogy a turnén Tokajban, a Margitszigeten és Egerben Kovács Kati is ott lesz és elénekli velük a Rock and roller című dalt.

A dal a miénk című CD tavaly decemberben jelent meg, az anyagot eredetileg 2020 őszén tervezték bemutatni, a turné a pandémia miatt tolódott idény nyárra és őszre. A lemezen szereplő, "csíkosított" LGT-klasszikusok között van mások mellett a címadó szám, a Miénk itt a tér, az Embertelen dal, az Áldd meg a dalt, az És jött a doktor vagy az Ugye, mi jó barátok vagyunk.

"Ezek a feldolgozások olyan új dolgokat mutatnak meg saját zenénkből, amit mi sem tudtunk korábban. Energiákat, szenvedélyt cibáltak elő belőlük a különleges hangszereléssel, a más hangszerekkel" – fogalmazott Presser Gábor.

Karácsony János "James" szerint nem világzene született, hanem valami vadonatúj dolog, olyan, amire a közönség nem számított. Szabó Attila felidézte, hogy a Miénk itt a térre kigondolt harmóniamenet hozza magával az odaillesztett kalotaszegi hajnalit, amelynek a szövegét is James énekli.

"A Csík Zenekarban eddig egy szekeret toltunk együtt, most egy lokomotívot" - fogalmazott a szaxofonon, tárogatón és klarinéton játszó Makó Péter.

Szabó Attila szerint Presser és Karácsony a modern kor adatközlői, amit komolyan és tisztelettel kell kezelni. Csík János azt mondta, ahogy ők korábban a népi közegben a nagy öregektől tanultak, úgy tanultak Presseréktől most precizitást, pontosságot. Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika) arról beszélt, hogy bár a népzene világa alapvetően zárt, a feldolgozásokkal kinyílt előttük a világ.

Az 1988-ban Kecskeméten Csík János vezetésével megalakult Csík Zenekar 2005-ös albumán (Senki nem ért semmit) szerepeltek először a felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett rockszámok (akkor a Kispál és a Borz néhány dala) feldolgozásai. A magyar népzenébe és a zenekar hangvételébe belesimuló verziók alapját azóta is Szabó Attila készíti, ezek a számok (elsősorban Kispálék Csillag vagy fecskéje és a Quimby Most múlik pontosanja) komoly népszerűséget hoztak a Csík Zenekar számára.

 

Csík zenekar, Presser Gábor, Karácsony János, Kovács Kati, turné

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek