Menopauza

Nagy meglepi nem volt a Grammy-díjátadón

2021/03/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A várakozásoknak megfelelően Beyoncé lett a legtöbb díjat begyűjtő női előadó a Grammy történetében, miután a vasárnapi, 63. gálán nyert trófeákkal együtt már 28 győzelmet aratott.

Fotó: TV Insider

"Már csak egyetlen zenész előzi meg, Solti György, akit 31-szer tüntettek ki az Amerikai Lemezakadémia díjával, de a 39 éves énekesnőnek jók az esélyei, hogy a jövőben őt is beérje" – írta a Variety.com.

Beyoncé kapta novemberben a legtöbb, kilenc jelölést, vasárnap pedig a legtöbb, négy kategóriában aratott győzelmet: kettőt – köztük a Brown Skin Girl-ért a legjobb zenei videó díját – a gála előtti ceremónián, a másik kettőt az esti tévéközvetítés idején. A legjobb rapdal kategóriájában Megan Thee Stallionnal a Savage (Remix) című számmal győzött, a legjobb R&B felvétel díját a Black Parade-ért kapta.

A 28 trófeával a teljes mezőnyben a hatodikról a második helyre ugrott előre, amelyen Quincy Jonesszal osztozik.

Taylor Swift lett az első nő, aki az év albuma kategóriában háromszor is nyert, vasárnap este a Folklore-ért tüntették ki. Először 2010-ben aratott győzelmet második stúdiólemezével, a Fearless-szel, majd 2016-ban ötödik albumával, az 1989-cel. A Folklore az énekesnő nyolcadik lemeze. A férfi előadók közül hárman – Frank Sinatra, Paul Simon és Stevie Wonder – nyerték el háromszor a kategória díját.

Az idei díjátadón egyértelműen a női előadók domináltak. A négy legfontosabb díjat nők vihették haza: Swifté lett az év albuma, Megan Thee Stallion a legjobb új művész kategóriában nyert, Billie Eilish két egymást követő évben is megkapta az év felvételéért, H.E.R. pedig az év daláért járó díjat.

Megan Thee Stallion így három díjat is átvehetett, egyben ő lett a Grammy-történelem első női rappere, aki a legjobb rapdalért kapott elismerést.

Két díjat nyert H.E.R., Fiona Apple, Kaytranada, a tavaly elhunyt John Prine és az idén elhunyt Chick Corea.

A gálát Trevor Noah humorista vezette élőben Los Angelesből, a nézők a világjárvány miatt maszkot viseltek, a kötelező távolságot megtartva kis kerek asztaloknál ültek. A zeneszámokat felvételről mutatták be. Swift 2016 óta először lépett fel a műsorban, a nézők láthatták Eilish, Cardi B, Bad Bunny, Miranda Lambert, Maren Morris és Harry Styles műsorát, aki a Watermelon Sugar című dallal a legjobb szóló popelőadás díját nyerte.

A 83 kategóriában kiírt díjak átadó gáláját eredetileg január végére tervezték, de a pandémia miatt az eseményt el kellett halasztani.

 

The Weeknd teljesen hátat fordított a Grammy-nek

Grammy-díj, Beyoncé, Billie Eilish, Taylor Swift, BTS

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek