Nem indul lemezbemutató turnéra a Coldplay – féltik a bolygót

2019/11/21  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Nem indul lemezbemutató turnéra a brit zenekar, mert aggasztónak tartják koncertjeik környezeti terheit.

Fotó: Ammanban próbál a zenekar (Coldplay/FB)

"Kell egy kis idő, hogy megvizsgáljuk, hogy lehetnének egy turnénak kedvező hatásai a környezetre" – mondta a BBC-nek el Chris Martin énekes. Elmondta, csalódnának, ha a következő turnéjuk nem lenne karbonsemleges.

Az együttesnek pénteken Ammanban, Jordánia fővárosában azért lesz két fellépése, amit az interneten élőben lehet követni, az egyiket napfelkeltekor, a másikat naplementekor tartják, az Everyday Life című albumuk két felét – Sunrise/Sunset –mutatják be.

  "Azért választottuk Jordániát, mert olyan helyet kerestük valahol a világ közepén, ahova általában nem jutunk el koncertjeinkkel" – magyarázta a frontember.

A zenekar utoljára 2016-2017-ben turnézott a világ körül, négy kontinensen 122 koncertet adtak. A Coldplay a londoni Természettudományi Múzeumban is ad egy koncertet november 25-én, minden bevételüket környezetvédelmi szervezeteknek szánják.

 

Az album pénteken jelenik meg.

Coldplay, új album, Everyday Life, turné, környezetvédelem

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek