Nemsokára idér a Depeche Mode!

2024/03/04  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Memento Mori turné idei folytatása január 22-én indult a londoni O2 Arénában, és a csapat március 26-án a budapesti MVM Dome-ban lép fel.

Még ide sem értek, de a DM bejelentette, hogy jövőre visszatérnek

 

Az eddigi 43 éves története során világszerte több mint 100 millió lemezt és 35 millió koncertjegyet eladó Depeche Mode neve napjainkban is óriási vonzóerő. A zenekar idén márciusban, a turné indításával egy időben adta ki a kritikusok által is nagyra értékelt 15. stúdióalbumát, a Memento Morit, immár a tavaly májusban elhunyt alapító tag, Andrew Fletcher nélkül.
   
A Rock & Roll Hírességek Csarnokába 2020-ban beválasztott együttes eddigi stúdióalbumai több mint húsz ország slágerlistáján jutottak a Top 10-be. Minden idők egyik legnépszerűbb elektronikus zenekarában napjainkra két alapító tag, Dave Gahan énekes és Martin Gore multiinstrumentalista, dalszerző maradt.

A Depeche Mode 1985-ben koncertezett először Magyarországon (akkor a fővárosi Volán-pályán léptek fel), aztán 2018-ban a soproni VOLT Fesztiválon játszottak hazánkban – ez utóbbi a brit csapat első magyarországi fesztiválkoncertje volt a korábbi stadion- és arénafellépések után.

A legutóbbi budapesti koncertjük hangjai még nem is ültek el teljesen, és máris itt vannak újra!

Előzenekaruk a Deeper lesz.

Depeche Mode, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


A trauma mint szupererő

A trauma mint szupererő

A Florence + The Machine augusztus 13-án, csütörtökön 21.15-től lép fel a Sziget Nagyszínpadán. A brit zenekar negyedik alkalommal tér vissza a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció alapján budapesti lakásokba költöztet koncerteket, performanszokat, színházi előadásokat és beszélgetéseket. A szervezők nemcsak fellépőket, hanem olyan lakástulajdonosokat is keresnek, akik...

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...
Új koncertek