Nicki Minaj is fellép a 2018-as MTV EMA-n

2018/10/31  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A magyar MTV élőben közvetíti a díjátadó gálát, melyen fellép Nicki Minaj, a Grammy-díjas Alessia Cara, valamint Marsmello és Anne Marie is – írja a Marketing&Média Online.

Nicki Minaj is fellép a 2018-as MTV EMA-n
Nicki Minaj is fellép a 2018-as MTV EMA-n

Feltűnik még a színpadon a világhírű DJ, Marsmello is, aki többek között a nyár egyik legnagyobb slágerét, a “FRIENDS”-et is előadja Anne Marie közreműködésével.

A szintén Grammy-díjas Panic! At the Disco “High Hopes” című slágerével zúz majd a zenekar hatodik stúdióalbumáról.

Az est folyamán a fellépőkön kívül sok más híresség is színpadra lép majd. Díjat ad át többek között Lindsay Lohan, Debby Ryan, Ashlee Simpson és a Netflix sztárjai, Michael Peña és Diego Luna is – számol be a portál.

Az MTV idén egy újdonsággal is előrukkol a díjátadón, egy vadonatúj díjat vezetnek be, az MTV EMA Generation Change Award-ot. A jelöltek között öt olyan fiatal szerepel, akik maguk is sokat tapasztaltak a világ szörnyűségeiből, ezért globális, komoly változások mellett kampányolnak. A jelöltek fiatal koruk ellenére olyan ügyek mellé álltak, mint a gyermekházasság betiltása, a mentális egészség megőrzése és a klímaváltozás elleni küzdelem.

A jelölteket a 2018-as MTV EMA vörös szőnyegén mutatják be november 4-én Bilbaoban.

A 2018-as MTV EMA Generation Change Award jelöltjei:

Sonita Alizadeh (21, Afganisztán)

Sonita rap szövegeit és hangját arra használja, hogy felhívja a figyelmet a gyerekházasság problémájára, támogassa a fiatal lányokat, hogy ők dönthessenek sorsukról, és, hogy másokat arra inspiráljon, merjenek nagyot álmodni.

Mohamad Aljounde (17, Libanon)

A gyermekek támogatása érdekében Mohamad iskolát épített egy libanoni menekülttáborban, hogy lehetőséget teremtsen a gyermekek oktatására.

Ellen Jones (20, Egyesült Királyság)

Az aktivista és tartalomgyártó az LGBTG+ közösség jogaira, valamint a mentális egészségre fókuszál a közösségi média erejét használva.

Xiuhtezcatl “X” Martinez (18, Egyesült Államok)

Környezetvédelmi aktivista, hip-hop előadó és egy erős hang a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Hauwa Ojeifo (26, Nigéria)

Huawa egy mozgalmat hozott létre a szeretet, a remény és a támogatás jegyében, miközben a nigériai emberek mentális egészségéért harcol.

Az MTV EMA 2018 Red Carpet élő közvetítése november 4-én 20 órától látható, míg a díjátadó 21 órakor kezdődik a magyar MTV műsorán.

Nicki Minaj Budapestre jön

MTV, MTV EMA, Nicki Minaj, Alessia Cara, díjátadó, Marsmello, Panic! At the Disco

 

 

Szólj hozzá!


Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly...

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Duplázik a Fülesbagoly a Kobuciban

A Fülesbagoly nem egy zenekar, hanem egy tehetségkutató-sorozat, amely július 13-án a Kobuci Kertben két eseményt is tető alá hoz: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este pedig a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hiphop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben.
Új koncertek