Palota Zsolt lett az év DJ-je – posztumusz

2023/12/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Bár szerintünk egy posztumusz életmű-díj jobban kifejezte volna a szakma és a közönség tiszteletét, hiszen "Apu" nem 2023-ban alkotott nagyot, hanem az elmúlt kb. 30 évben. Amúgy már többször is elnyerte a legjobb DJ címet.

Palota Zsolt lett az év DJ-je – posztumusz

A nyertesek kiválasztása egy kétfordulós szavazás során történik – az Életműdíj kivételével, amit a DJ Szövetség elnöksége ítél oda. Első körben a DJ Szövetség tagjai bárkit jelölhetnek az egyes kategóriákban. A legtöbb jelölést kapott 20-20 név kerül be a második fordulóba, közülük lehet a végső győztesre szavazni.

DJ Szövetség által odaítélt díjak:

Az év áttörése:

Gabriel Dancer

Az év producere:

RobxDan

Az év DJ-je:

Palotai

Életműdíj:

Bárány Attila

 

***

 

Hivatalos emlékbuli lesz Palotai Zsolt tiszteletére az A38 szervezésében.

 

A színpadon legközelebbi barátai, tanítványai, DJ- és zenész társai búcsúznak a DJ királytól december 30-án.

"Emlékezzünk együtt a legendás underground DJ-re, a Tilos Rádió alapítójára, a basszus zene hazai meghonosítojára, a tanítóra, az apára, férjre, barátra, mindannyiunk Palotai Zsoltjára.

Ünnepeljük mindazt, amit tőle kaptunk: a felejthetetlen bulikat, az utánozhatatlan zenei élményeket, három évtizedes karrierjét, kitartását és elhivatottságát, amely vitathatatlan hatást gyakorolt a hazai kulturális életre.

Zsoltnak szinte minden magyar DJ és zenekedvelő köszönhet valamit. Kimagasló tehetsége, személyisége és korszakalkotó zenei szemlélete mind a szakma, mind a közönség számára meghatározó volt, melynek hatása nem múlik el.
Bennünk, általunk, a szívünkben és zenénkben él tovább.

Találkozzunk December 30-án az A38-on és bulizzunk egy hatalmasat DJ Palotai tiszteletére!

Ahogy Zsolt mondta: ‘Akkor jöhet a legkomolyabb?’"

Fellépők:

Cadik, Chris.SU, Dublic, Infragandhi, Jumodaddy, Ludmilla, Mango, Mc Columbo, Mc Zeek, Ninjabreakz Djs, Sikztah, Statik, Zosha, Wondawulf.

A jegyek már mind elfogytak – a rendezvény bevételét a szervezők és közreműködők teljes egészében Palotai Zsolt családjának ajánlják fel.

Palotai Zsolt, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek