R.I.P. Derek Jones (35)

2020/04/22  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Manapság leginkább a koronavírus áldozatairól hallani, azonban akadnak olyan szomorú esetek is, amikor a járvány (feltehetően) nem vonható felelősségre egy rocksztár halála kapcsán.

Fotó: metal-hammer.de

Elhunyt az amerikai metalcore banda, a Falling In Reverse alapító gitárosa, Derek Jones. Halálának oka egyelőre ismeretlen, a körülmények tisztázatlanok. A sajnálatos információt a zenekar énekese Ronnie Radke osztotta meg a közönséggel saját Twitter oldalán.

 

A gitáros mindössze 35 éves volt, és a csapat 2010-es névváltoztatása óta aktív tagként működött. Pályafutásuk során összesen 4 albummal örvendeztették meg rajongóikat. Számos alkalommal kaptak jelölést a neves Kerrang! Awards és az Alternative Press Music Awards különböző kategóriáiban, ahol 8 alkalommal a kis szobrocskákat is sikerült hazavinni.

A zenekari tagok magánélete amúgy sem volt felhőtlenül boldog, hisz az alapító énekes Ronnie Radke korábban egy gyilkossági ügy kapcsán ült néhány évet börtönben, Derek Jones pedig tavaly vesztette el menyasszonyát, aki rákos megbetegedéssel küzdött. Akkor emiatt a komplett turnéjukat törölni kellett. Idén pedig a koronavírus miatt nem indulhattak útnak az Asking Alexandria vendégeként.

Nyugodjék békében! :(

 

Falling In Reverse, Derek Jones, elhunyt, tragédia, gitár, rockzene, 2020

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek