Radics Gigié Budapest Dala

2018/04/28  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Radics Gigi Budapest Szerelem című szerzeményét választották Budapest dalának, a közönségdíjat pedig Benji Bárhol járok című száma kapta.

Fotó: Radics Gigi/FB

A Fővárosi Önkormányzat által Budapest Dal 2018 néven meghirdetett pályázatára összesen 116-an neveztek, az előzsűri közülük hatot választott ki, tíz előadót pedig a szervezők kértek fel a részvételre.

A felkérést a Honeybeast, Berkes Olivér és Závodi Marcell, Király Viktor, Radics Gigi, a Compact Disco, Caramel, az Anna & the Barbies, Zséda, Keresztes Ildikó és Frenreisz Károly fogadta el, az előzsűri döntése alapján Benji, a Maverix feat. Veréb Tomi, a Nági & Ya Ou, a ShowCrew, Pajor Tamás és az Amen, valamint Tóth Péter került a döntőbe.

Az előadók a Thália Színházban péntek este mutatták be dalaikat a közönség előtt. A győztesek egy-egy millió forintot nyertek, az abszolút nyertes pedig egy éven át viselheti a Budapest Dal címet.

Az összes dal itt hallgatható meg.

Hosszas mérlegelés után mi úgy döntöttünk, hogy számunkra még mindig ez a dal az abszolút győztes, noha nem indult a versenyen...

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy...

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e választani egy művész életét a műveitől? ARTÉRIA címmel új videós podcastsorozatot indított a Müpa, amelyben Csorba Lóci művészekkel és szakértőkkel ered annak nyomába, mi történik velünk...

Ami láthatatlan, attól még lehet hangja – szombaton jön a Bartók Feszt’

Augusztus 29-én ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók Feszt’-et: a Műegyetem rakparton és környékén több mint 15 ezer látogatót várnak az egész napos, ingyenes fesztiválra. Az idei téma a láthatatlanság – amire a fesztivál zenei része talán a lehető legkézenfekvőbb választ adja: amit nem veszünk észre, azt még meghallhatjuk.
Új koncertek