Menopauza

Rögös út vezetett odáig, hogy a Képzelt riport... musical legendává vált

2025/01/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu,

Vándorfi László rendezésében, Szabó Kimmel Tamás, Trokán Nóra, Novák Péter, Ekanem Bálint Emota és Fekete Linda főszereplésével 2025-ben turnéra indul a legendás musical, ami csoda, hogy annak idején nem bukott el a színházi útvesztőkben. De szerencsére az alkotók kitartottak, és bár át kellett verekedniük magukat pár akadályon, a darab és a híres dalok – méltán – már a magyar színháztörténet és a popkultúra részei.

Vígszínház, az LGT együttes, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical előadásának zenekara: Barta Tamás, Laux József, Somló Tamás, Presser Gábor. Fortepan, adományozó: Urbán Tamás

Déry Tibor azonos című kisregénye tulajdonképpen az altamonti rockfesztivál eseményeit meséli el, csak éppen áthelyezi a helyszínt Montanába.

Ez volt az

A fesztivál, amelyet a Rolling Stones szívesen kitörölne a kollektív memóriából – de mindig emlékeztetik rá

 

A történet több tabutémát is feszeget – de semmiképpen ne feledjük a kiadás évét: 1971., ekkor a szerző 77 éves, és SOHA nem járt az Egyesült Államokban, de szerintünk még rock- vagy popkoncerten sem, bár ez utóbbit nem tudjuk egészen bizonyosan, a fenti fesztiválról pedig nyilván az akkori, részrehajlással nap mint nap megvádolható, kommunista, Amerika-ellenes húrokat pengető sajtóban olvasott.

A történet szerint József és Eszter, Amerikába kivándorolt (emigráció), fiatal magyar házaspár. Eszter nem tud mit kezdeni az életével: gyermekkorában a nácik a szeme láttára ölték meg a szüleit (holokauszt), s ez az élmény azóta kísérti. Belső nyugtalansága űzi el Montanába is, a barátnőjével. József azért megy utána, mert meg akarja menteni őt a kábítószerektől (drog), a pusztulástól, a teljes emberi széthullástól. Találkozik ugyan az asszonnyal, de az elszökik előle. Amikor ismét ráakad, Eszter már haldoklik: túladagolt heroininjekciót fecskendeztek az ereibe. Józsefet is leszúrják (bűnözés), de végül ő életben marad.

"A könyvként 1971 novemberében, a Szépirodalmi gondozásában megjelent művet a kiadó az amerikai agresszivitás, az ösztönös barbárság és gonoszság korokon és társadalmakon átívelő rajzaként harangozta be." (Volt egyszer egy beatkorszak)

Még:

"...a regényben a lehető legvisszataszítóbb helynek írja le a zenei fesztivált, ahol egy bebaszott náci csoport veri agyon a négereket. Igen, a 71-es kiadásban még fontosabb volt az imperialista kapitalizmus lerombolása a politikai korrektségnél (...) Déry fogta a hírt, majd sötét, fortyogó pokolként létrehozta az amerikai popfesztivált..."

"Egyébként ezt érdemes matematikai képletben levezetni: a náci úgy aránylik a Pokol Angyalához, mint a zsidó a néger koncertlátogatóhoz, miközben mindkét világ maga a pokol. A sok unalmas bibliai parafrázis közül a tízméteres kígyóval való beszélgetés lóg ki, amiben a madáchi hagyományt keveri a szerző a Hunter S. Thompson-ival. József nem szívott, egyszerűen annyira hülyén érzi magát a szövegkörnyezetben, hogy kígyókkal beszélget."

"... a Képzelt riportot a kevésbé sikerült időskori művek közé sorolják, ezért nem beszélnek róla, mintha nem is lett volna soha. (...), ekkor jött az Adamis Anna-Presser Gábor páros, akik (...) teljesen kitörlik az emberek fejéből, mennyire súlyos baromságokat írt le Déry." (Index, 2007.)

De hogy lett akkor ebből előadás?

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című színi előadás Déry Tibor kisregényének 1973-ban bemutatott musicalváltozata, amelyet Pós Sándor alkalmazott színpadra, zenéjét Presser Gábor, a dalok szövegét Adamis Anna írta. Ez volt amúgy Presser Gábor első színházi munkája, és ez lett  az első sikeres magyar rockmusical.

Ez a siker nem volt borítékolható...

Pós Sándor, a Nemzeti Színház segédrendezője úgy bukkant a kisregényre, hogy egy leendő ifjúsági színház koncepcióját próbálta összepakolgatni. A színházból nem lett semmi, de az ötletét megmutatta Both Bélának, a Nemzeti igazgatójának, aki aztán megbízta a kisregény színpadi adaptációjának elkészítésével. Déry Tibor hezitált, de végül áldását adta a produkcióra. Azonban valami miatt a próbafolyamat 3 hónap múltán sem kezdődött el, így a jogokat az író átadta a Vígszínháznak.

Várkonyi Zoltán direktornak persze nem csak a jogokat kellett megszereznie, hanem az MSZMP agitprop osztályának az engedélyét is: az elvtársak számára megnyugtató érveléssel, a "nyugati hippikultúra kritikájaként" aposztrofálva a darabot. A hatóságok egyébként a próbákat is figyelemmel kísérték, s bár erről sem tudunk biztosat, de feltehetően egy szót nem értettek az egészből.

A zene megírásához több színházi zeneszerzőt is ajánlottak, de Marton László rendező inkább zenészeket bízott volna meg, így először az Illés együttest keresték meg, akikre a kisregényben is több hivatkozás található. Bródy János és Szörényi Levente azonban a szövegben felfedezhető "rockellenesség" miatt nem vállalta el a feladatot. Következő állomás az LGT szerzőpárosa lett. Kezdetben – az Illéshez hasonló okokból – Presser és Adamis sem akart beleállni, majd újragondolva a művet, megmásították a döntésüket, és megszületett a 13, ma már legendás dal.

A Képzelt riportot már a bemutatója előtt is sok kritika érte: nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy amíg a szöveg az amerikai popkultúra kritikája, a zene mégis ezekből a forrásokból táplálkozik... A színház világának nem tetszett, hogy a rock beköltözik a "templomukba", a zenészeknek meg a darab témájával volt gondja (vö. ifjúság- és rockellenesség).

„A Képzelt riport ellenséges, feszült légkörben készült. A Locomotiv együttesen belül is szakadás jött létre, mert Frenreisz Károly (bátyja, Latinovits Zoltán haraggal távozott a Vígszínházból) kivált az együttesből (A zenekar ekkor igazolta le Somló Tamást.) Az akkori beat-, rock- vagy popzene sztárjai szinte egytől egyig ellene voltak, mert ifjúságellenesnek tartották magát a regényt, továbbá ellenszenves volt nekik, hogy egy ilyen együttes, mint a Locomotiv, részt vesz egy hivatalos színházi előadáson. Ezt a műfaj elárulásának tekintették.” (Volt egyszer egy beatkorszak)

A Vígszínház társulata aztán tíz év alatt 386-szor játszotta az előadást, a dalok pedig a magyar popkultúra kiemelkedő alkotásai.

A darabban előadóként olyan fiatal művészek vettek részt váltott szereposztásban, mint Almási Éva, Apró Attila, Balázs Péter, Béres Ilona, Egri Márta fh., Ernyey Béla, Ferenczi Krisztina fh., Gadányi György, Hegedűs D. Géza fh., Kemény György, Kern András, Koltai Róbert, Koncz Gábor, Komár László, Kovács István, Kútvölgyi Erzsébet fh., Lukács Judit, Lukács Sándor, Moser Zoltán, Nagy Gábor, Oszter Sándor, Szakácsi Sándor fh., Szegedi Erika, Szerencsi Éva fh. és Tahi Tóth László.

Fortepan, adományozó: Urbán Tamás

Az előadásokon kezdetben élőben játszott a Locomotiv GT, majd a Geminivel váltották egymást.

A produkció kapott hideget-meleget (a legsúlyosabban az ezredforduló utáni Népszabadságban Uj Péter ment neki, „rettenetes, ostoba, rockellenes kurzusdarabnak” minősítve azt), de megmásíthatatlan tény, hogy az előadásra anno lehetetlen volt jegyet szerezni, továbbá a könnyűzene és a színház eme találkozása elindított valamit, aminek számos remek zenés sikerdarab lett az eredménye, plusz elérte azt is, hogy olyan fiatalok üljenek le a Vígszínház nézőterén, akiknek eddig ilyesmi nem nagyon állt a szándékában.

Fortepan, adományozó: Urbán Tamás

Az eltelt 50 évben számos színház a műsorára vette a musicalt, a 13 dal pedig egészen külön életre – és bakelitre – kelt, generációk fújják a híres számokat, sokan úgy, hogy azt sem tudják, létezik hozzá egy történet...

Szombaton Budapesten, az Arénában megnézzük, hogy ebben az egészen más közegben mit tud mondani nekünk a Popfesztivál, továbbá alkalmunk adódik arra is, hogy egy stadionnyi emberrel énekeljük el a kultikus dalokat – és nem, nem kell hozzájuk a szöveget lesni...

A további előadások időpontja és jegyek a csatolt adatlapon.

 

Menni kéne – országos turnéra indul januárban a Képzelt riport

 

 

 

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek