Szavazzatok, ki kerüljön be 2019-ben a Rock & Roll Hírességek Csarnokába!

2018/10/11  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Összeállt a 15 fős jelölti-mezőny a 2019-es Rock & Roll Hall of Fame szavazáshoz, ahol olyan előadókkal, zenekarokkal találkozhatunk, mint a Def Leppard, Janet Jackson, a The Cure, a Radiohead, vagy a Kraftwerk.

Szavazzatok, ki kerüljön be 2019-ben a Rock & Roll Hírességek Csarnokába!

Vészesen közeledünk a 2018-as év vége felé, és többek közt azt is jelenti, hogy itt az ideje leadni voksunkat a Rock & Roll Hírességek Csarnokába bejutni vágyó sztárokra. Az idei mezőny is elég vegyes korosztályilag és stílusilag, így nehéz megmondani ki lesz az az öt szerencsés, akinek a végén a legtöbb szavazatot sikerül összegyűjtenie.

Nézzük is a jelölteket:

  • Def Leppard

A brit heavy metal büszkesége a nyolcvanas évekből.

  • Devo

A New Wave úttörői hangzásban és látványvilágban egyaránt.

  • Janet Jackson

A Jackson család második leghíresebb tagja Michael után.

  • John Prine

A dalszerzők dalszezője, akinek történetei a mi történeteink. 

  • Kraftwerk

A szintetizátoros rockzene megalkotói. Bármit is jelentsen ez.

  • LL Cool J

Az utóbbi időben színészként is munkálkodó rapper.

  • MC5

A hard rock és a punk rock úttörői a hatvanas évekből.

  • Radiohead

A szenvedős alter angliai királyai Tom Yorke egyedi, falzett hangú előadásmódjával.

  • Rage Against the Machine

Az igazságtalanság ellen harcoló, funk metált és hiphop-ot keverő alterek.

  • Roxy Music

A rock and roll jövőjét kicsit másképp képzelő formáció a hetvenes évekből.

  • Rufus featuring Chaka Khan

Akik a társadalmi integráció és a faji megkülönböztetés ellen is szót emeltek.

  • Stevie Nicks

A Fleetwood Mac énekesnője, és a rock and roll misztikus költője.

  • The Cure

A brit alter meghatározó alakjai. Nem csak külsőségekben.

  • The Zombies

Innovatív megoldások, gyönyörű kórus-harmonikák és kifogástalan muzsika.

  • Todd Rundgren

Az Utopia zenekar varázslója, a fanbázis-építő igazi sztár.

 

Szavazni naponta egyszer lehet, egészen december 9. éjfélig, ide kattintva:

Rock & Roll Hall of Fame

 

Rock & Roll Hall of Fame, szavazás, 2019, hírességek csarnoka, Def Leppard, Devo, Janet Jackson, John Prine, Kraftwerk, LL Cool J, MC5, Radiohead, Rage Against the Machine, Roxy Music, Rufus featuring Chaka Khan, Stevie Nicks, The Cure, The Zombies, Todd

 

 

Szólj hozzá!


Méltó záróakkordja volt a Park nyári szezonjának a visszatérő Quimby koncertje

Méltó záróakkordja volt a Park nyári szezonjának a...

"A koncert végére sem jutunk be..." – hökkent meg egy villamosról leszálló utastársunk, amikor megpillantotta a Budapest Park kapujában kanyargó...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hozza a legismertebb dalait – Sting két koncertet is ad Magyarországon 2022-ben!

Sting My Songs elnevezésű turnéja alkalmával 2022. október 27-én a Budapest Arénában, és – most először – 2022. szeptember 29-én a debreceni Főnix Arénában is koncertet ad. Mindezzel Sting tavasszal elhalasztott koncertjeit ütemezték át.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

Óriási bulit csinált a Sum 41 és a Simple Plan az Arénában

A két kanadai skate/punk/popzenekar kétségtelenül a kétezres években volt a csúcson, ám ettől függetlenül nemhogy csökkent volna a népszerűségük, de az évek során új rajongókra tettek szert, akik közül szép számmal képviseltették magukat a vasárnap esti Papp László Sportarénás koncerten. Persze nem volt hiány azokból sem,...

Az elmúlt öt év egyik legnagyobb rockzenei sikertörténete: Mudfield

A Mudfield zenekar Kelet népe című albuma aranylemez státuszt ért el, melynek örömére különleges koncertet ad a szeghalmi együttes 2022. október 15-én szombaton az A38 Hajó gyomrában. Az este során, melynek különleges vendége a kiváló Escape My Shadows lesz, a zenekar az elejétől a végéig eljátssza az aranyos lemezt, de nyilván...
Új koncertek