Szünetet tart a Quimby, Kiss Tibi terápiára vonult

2020/07/04  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Erről a Facebookon értesítették a közönségüket.

Szünetet tart a Quimby, Kiss Tibi erápiára vonul

"Kedves Barátaink!

Mindig fontosnak tartottuk, hogy őszinték legyünk veletek, ezért szeretnénk megosztani, hogy mi zajlik a zenekar háza táján és mindez milyen következményekkel jár az elkövetkező hónapokra nézve.

Mivel az elmúlt időszak nagyon kimerítő volt Tibi számára, ezért úgy döntött, hogy pihenésre van szüksége és 2020 év végéig terápiás céllal visszavonul a nyilvánosság és a média elől. A zenekar tagjai és menedzsmentje teljes szívvel támogatják ebben a döntésében, és erre kérnek titeket és a sajtó képviselőit is. Természetesen mindannyian azon vagyunk, hogy mielőbb teljes hangerővel térhessünk vissza hozzátok, addig pedig a háttérben rengeteget beszélgetünk, alkotunk és tervezünk. Ígérjük, hogy legkésőbb jövő év elején részletesen beszámolunk nektek és az újságíróknak arról, hogy mi a helyzet a Family Tugedör háza táján.

„A 2019-es év végén már teljesen kimerültem, de a legnagyobb gond az volt, hogy nem kértem segítséget a bajban, és egyedül akartam megoldani a problémáimat. Jelenleg terápián vagyok és a felépülésemre koncentrálok. Nagyon sajnálom, hogy ezt a koncertszezont ki kell hagynom és nem találkozhatunk személyesen, de bízom benne, hogy mielőbb újra együtt lehetünk és jókedvűen táncolhatunk az esőben. Addig is vigyázzatok magatokra, hamarosan jelentkezem és ne féljetek segítséget kérni, ha szükségetek van rá!
Megértésetekben és támogatásotokban bízva, Tibi"

A fentiek sajnos egyúttal azt is jelentik, hogy bár nagyon vártuk, hogy ismét élőben zenélhessünk nektek, le kell mondanunk az idei fellépéseket, a Budapest Parkos koncertünk pedig egy új időpontra, 2021. április 24-re kerül. A koncerttel és a jegyvisszaváltással kapcsolatban alább minden fontos információt megosztunk veletek, mint ahogy azt is megtaláljátok, hogy pontosan hogyan igyekszünk kompenzálni mindazokat, akik már előre megvették a jegyüket.

- Természetesen a már megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek lesznek az új dátumra is. A jegyekkel kapcsolatos egyéb kérdésekkel a Budapest Parkot keressétek, akik a jegyvásárlókat e-mailben is értesítik a rendelkezésre álló lehetőségekről. A jegyek átfoglalásának / visszaváltásának részletes menetét a Facebook-eseményben is megtaláljátok az alábbi linken: https://www.facebook.com/events/494476704581736/

- Szeretnénk kicsit jobb kedvre deríteni és kárpótolni azokat a várakozásért és az esetleges kellemetlenségekért, akik már korábban megvették a jegyüket a koncertre, nekik személyre szóló, 1500 Ft-os utalványt adunk, melyet Quimby-s termékekre válthatnak a Popshop.hu oldalán. A kuponnal ráfizetés nélkül beszerezhetitek a nyárra új re-poharainkat, vagy akár a Tükröm, tükröm lemezt is. Az érintettekkel a mai napon e-mailben is felvettük a kapcsolatot, azokat pedig, akik személyesen vásárolták meg a jegyeiket, arra kérjük, hogy mihamarabb írjanak nekünk a quimby@quimby.hu címen!

Természetesen mi is szomorúak vagyunk, hogy így alakult ez a nyár és nagyon fogtok hiányozni nekünk, de legyünk pozitívak, hiszen legkésőbb 2021 év elején ismét találkozunk és részletesen tájékoztatunk benneteket a terveinkről. Addig is tisztelettel kérünk titeket és a sajtó képviselőit, hogy legyetek felénk megértéssel és türelemmel, amit ezúton is hálásan köszönünk.

Baráti üdvözlettel: a QUIMBY zenekar"

Quimby, Kiss Tibi, terápia, koncerttörlés

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek