Az Őrölt Nők Ketrece

Több mint 50 év után, Liszt Ferenc születésnapján szólalt meg a Zeneakadémia felújított orgonája

2018/10/23  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Liszt Ferenc születésének 207. évfordulóján szólalt meg újra a Zeneakadémia felújított Voit-orgonája, amelyet 1967 óta nem hallhatott a közönség.

Fotó: Mohai Balázs (MTI)

 A megújult hangszert bemutató hétfő esti koncert előtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke felidézte, hogy a Zeneakadémia szenátusa 2010-ben döntött úgy, hogy helyreállítja a korábban "meggyalázott" orgonát, amely 1967-ben hallgatott el végleg.
Több mint egy évszázad telt el azóta, hogy 1907. május 15-én először szólalt meg a Zeneakadémia nagytermének koncertorgonája, és fél évszázad, hogy a Voit-orgona 1967-ben végleg elnémult, és mögé egy másik orgona épült.

A 800 millió forintos állami támogatásból megújult, négy manuálos, 74 regiszteres, több mint 4500 síppal rendelkező orgona megújulása miatt világszerte megnőtt az érdeklődés a tanszak iránt is, hiszen hasonló kaliberű történelmi orgonával a világon mindössze két oktatási intézmény, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium és az amerikai Yale Egyetem büszkélkedhet.

A hangszer rekonstrukcióját a német Johannes Klais Orgelbau és magyarországi partnere, az Aeris Orgona Kft. végezte az egyetem orgona tanszakának tanáraiból, műszaki és gazdasági szakembereiből álló szakértői bizottság felügyelete mellett. Az orgonaszakértői feladatokat Szabó Balázs látta el Fassang László orgonaművésszel, a Zeneakadémia orgona tanszakának vezetőjével, a projekt szakmai vezetője pedig Lakatos Gergely főmérnök volt.

A péntek esti orgonaavató koncerten a közönség Erkel, Liszt, Kodály, R. Strauss és Reger alkotásai mellett Szathmáry Zsigmond orgonista-zeneszerző erre az alkalomra írt szimfonikus orgonaversenye is elhangzik Ruppert István, Szabó Balázs, Pálúr János és Fassang László előadásában. A műsort a Bartók Rádió és az M5 tévécsatorna élőben közvetíti, az Eurovízió és az Eurorádió rádió- és televízióállomásai pedig felvételről sugározzák.

Zeneakadémia, orgona, Voit-orgona, Liszt Ferenc

 

 

Szólj hozzá!


Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk

Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok,...

Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Úgy adtak el kilencezer jegyet, hogy a közönség egyetlen fellépő nevét sem ismerte

A berlini Techno Freitag sikere egyre fontosabb fesztiválpiaci változásra világít rá: a legerősebb rendezvények már nem pusztán koncertprogramot kínálnak, hanem közösséget, identitást és egy előre elképzelt élményt. A vásárló pedig hajlandó úgy is bizalmat szavazni nekik, hogy még nem tudja, pontosan mit kap majd a színpadokon.

Közel 350 évnyi heavy metal áll színpadra Budapesten – visszatér a Saxon

A brit heavy metal egyik alapzenekara, a Saxon 2027. március 12-én a Barba Negrában lép fel a Gods of Thunder világ körüli turné keretében. A közel 350 év nem a zenekar történetére utal, hanem az öt zenész összesített életkorára: Biff Byford és társai együtt nagyjából három és fél évszázadot tudhatnak maguk mögött. a...
Új koncertek