Tulpa-gyorstalpaló, avagy mi a célja egy rockzenekarnak 2020-ban Magyarországon?

2020/11/24  ·   Zenei hír   ·  Juhász Vali

De mi az a Tulpa? A lexikon szerint a tulpa egy olyan különleges szellemi entitás – gyakorlatilag egy energiákból alkotott lény –, melyet csak kivételes képességű beavatottak tudnak létrehozni.

Fotó: BOBAL photography

Ilyen energiák jöttek össze egy nemrégiben alakult magyar zenekarban, a Tulpában, amelynek legutóbbi dalpremierje november 23-án, hétfőn este volt:

 

A szupergroupnak is nevezhető kvartett ötlete 2019-ben merült fel, aztán Attila és Zoli (Győri Attila/gitáros-énekes és Jáger Zoltán/dobok – az egykori Trickből) szóltak Zsoltinak (Binges Zsolt/basszusgitár – Fish!, Storm The Studio), hogy lennének új ötleteik, ugyan hallgatná meg ezeket, hogy volna-e kedve velük jammelgetni... Zsoltinak volt, és a próbák közben hamar kiderült, hogy megvan a kémia a tagok között.

Na de ki lesz a frontember? Nem volt egyszerű feladat megtalálni azt az énekest, akinek hangterjedelme, motívumai és orgánuma illik az éppen kialakulóban lévő zenei atmoszférába. Fél év keresés után végül Székely Marci  lett a befutó, a negyedik tag, aki az Ozone Mamából lehet ismerős, jelenleg a Superunknownst és a Random Tripet is erősíti.

Az eddig megjelent dalok közül az első a The hideaway volt, íme a lyric video hozzá:

Hamarosan megjelenik debütáló EP-jük, a How to create… Part One, amelyről sorban érkeznek majd a dalok és nyilván a Part One is sejtet valamit...

Mi is lehet a célja egy rockzenekarnak 2020-ban Magyarországon? Minőségi rockzenét készíteni és játszani, megszólítani minél több embert, kitartani a mostani nehéz időkben és reménykedni, hogy mihamarabb véget ér ez az áldatlan állapot. Addig pedig publikálni a már meglévő anyagokat, tovább dolgozni új dalokon és melegíteni a – reméljük minél hamarabb induló – koncertszezonra, hogy a Tulpa végre élőben is bemutatkozhasson a közönségnek.

Szeressétek őket!

Tulpa, rock, szupergroup, How to create… Part One, magyar zenekar

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek