Új albummal tér vissza november végén a Coldplay

2019/10/25  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Nagyon-nagyon hosszas várakozás után november 22-én jelenik meg az angol Coldplay legújabb albuma Everyday Life címmel. Ráadásul dupla verzióban! Két dal pedig máris meghallgatható róla.

Új albummal tér vissza november végén a Coldplay!

Hetek óta ment a csikicsuki a Coldplay hivatalos közösségi oldalain, ahol egy igencsak idegölő játékkal próbálták felcsigázni a rajongók érdeklődését és aktivitását a "lesz-e új album" kérdéskör kapcsán.Végül egy levélke formájában tettek pontot a találgatások végére, amiben nyilvánvalóvá vált, hogy november 22-én kerül forgalomba az Everyday Life címet viselő dupla korong.

 

A dolog érdekessége, hogy meghallgatva az első két elénk vetett morzsát, teljesen más, mint amit az utóbbi időben megszoktunk a csapattól. Nagyon úgy tűnik, hogy a poposabb vonaltól elszakadva valamiféle világzenei keverékkel próbálják tesztelni a rajongók kitartását. Az új produktum egyik fele a Sunrise (Napkelte), a másik pedig a Sunset (Napnyugta) címet kapta, amiből még nem szűrhetünk le komoly tanulságokat, viszont az első két dal arra enged következtetni, hogy igen megosztó lesz szakmai és rajongói körökben is.

Mindenesetre mi nagyon örülünk a visszatérésnek, és az új album mindig új reményekkel tölt el minket egy európai turné tekintetében, ahová esetleg kicsiny hazánk is bekerülhet a célpontok közé! :)

Az "Everyday Life" egyébként nem csak azért különleges, mert kétrészes album, hanem azért is, mert a borítót a Coldplay gitárosa, Jonny B uckland nagyapja és az ő zenekarának egy 1919-es fotója inspirálta.

A brit együttesnek olyan szenzációs slágereket köszönhetünk, mint a Spotify-on több mint 1 milliárd streamet generáló The Chainsmokers-el közös „Something Just Like This", vagy a nagysikerű „Paradise" című daluk, ami a YouTube-on több, mint 1 milliárd (!!!) megtekintésnél jár.

Coldplay, új album, Orphans, Arabesque, Everyday Life

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek