Menopauza
Tatabánya 2023. May. 20. (18:00)

"Mindenek szerelme" - Táncos koncert


A produkcióban egyedülálló módon jelenik meg a rock and roll, a népzene és a néptánc hármas egysége, mely érdekes hangulattal, lendülettel, finoman kimunkálva szórakoztat.

„Mindenek Szerelme”
-Táncos koncert-
Műsoridő: 90 perc

Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Pál István „Szalonna” és Bandája, valamint a Jászság Népi Együttes közös műsora a néptánc, a népzene és a blues világának ötvözetében.
Közreműködik: Heinczinger Mika

A produkcióban egyedülálló módon jelenik meg a rock and roll, a népzene és a néptánc hármas egysége, mely érdekes hangulattal, lendülettel, finoman kimunkálva szórakoztat. A hagyomány és a korszerűség végig kíséri az előadást zenei hangzásban és táncos képekben egyaránt, melyek a szerelemről, az emberi kapcsolatokról, az elmúlásról, az újrakezdésről szólnak. A két banda közös zenei megfogalmazására tapint rá a táncos megjelenés, együtt, összhangban lélegzik.

Rendező-koreográfus: Szűcs Gábor
Zenei szerkesztők: Pál István „Szalonna”, Ferenczi György
Koreográfusok: Balogh János, Dudás Dániel, Dudásné Mosóczi Lívia, Fundák Kristóf,
Fundák-Kaszai Lili, Vajai Franciska

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


35. Művészetek Völgye Kispál és a Borzzal, Gesztivel és Budapest Bárral

35. Művészetek Völgye Kispál és a Borzzal,...

Új időpontban, 2026. július 24. és augusztus 2. között, immáron 35. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét Kapolcson, Taliándörögdön...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A musical, amely nem való mindenkinek – Notre Dame de Paris (Budapest Aréna, 01.08.)

Véget ért Riccardo Cocciante és Luc Plamondon Guinness-rekorder Notre Dame de Paris-jának exkluzív budapesti előadáshétvégéje, ami maga volt a nagybetűs francia romantika – a szó tragikus, teátrális értelmében. Egy közel harmincéves produkció, amely határozottan nem való mindenkinek – hiába adták már elő több mint 5000...

Miért maradt el a Queen manchesteri koncertje 1982-ben?

Ha Magyarországon a Queenről beszélünk, a gondolat szinte automatikusan 1986 nyarához ugrik vissza. A Queen pályáján a budapesti koncert csak az egyik állomás volt – és bár nekünk a saját sztorink a fontosabb, a zenekar turnétörténetében más, kevésbé ismert epizódok is akadnak – ebből hoztunk egyet.
Új koncertek