Műsor:
Kodály: Galántai táncok /
Liszt: I. (Esz-dúr) zongoraverseny /
Dohnányi: fisz-moll szvit op. 19 /
Liszt: II. magyar rapszódia
Közreműködik: Balázs János – zongora / Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel
Bővebb leírás:
Kodály zenekari művei közül talán a leggyakrabban játszott az 1933-ban keletkezett Galántai táncok. Eredetiségét és népszerűségét önéletrajzi meghatározottsága mellett elsősorban tematikus gazdagságának és pazar hangszerelésének köszönheti. Kodály gyermekkorának egy részét a felvidéki Galántán töltötte, ahol ekkoriban még élt a Mihók prímás nevéhez köthető előadói hagyomány, melynek dallamanyaga egy 1800-as bécsi kiadványban is fellelhető. Az apropót a mű megkomponálásához a Filharmónia Társaság Zenekarának nyolcvan éves jubileuma szolgáltatta. A mesterien formált darab egyidejűleg alkalmazza a verbunkos zenék jellegzetes lassú-gyors szerkezetét, dallamvilágát, pontozott és szinkópált ritmusait. A tökéletes dramaturgiával felépített partitúra valójában egy falusi életképet tár elénk, mely a melankóliától a játékosságon át a féktelen vigadozásig terjedő skálán járja be a hangulatok széles skáláját.
Liszt népszerű Esz-dúr koncertjének első fogalmazványa 1849-es keltezésű, melyet aztán szerzője – szokásához híven – többször átdolgozott. Szerkesztésmódja rendkívül koncentrált, három – gyakorlatilag egybekomponált – tétele mégis jól felismerhető. Kezdetét erőteljesen induló karakter jellemzi, mely aztán később a viharos fináléban is visszaköszön. A darab középrészében előbb a mélyvonósok kapnak lehetőséget, majd a szólóhangszer veszi át a vezető szerepet. A harmadik szakasz scherzo-jellegű funkciót tölt be, melynek során a zongorajáték szinte valamennyi virtuóz mesterfogását élvezhetjük, majd a már említett hatásos finálé zárja le a romantika korának egyik legnépszerűbb versenyművét.
Dohnányi Ernő négytételes fisz-moll zenekari szvitjét 1908-ban Berlinben komponálta, A darab formailag és hangzásában közel áll a szimfónia világához, bár tételszerkezete inkább a szvit hagyományait követi. Dohnányi stílusa ebben a műben még erősen emlékeztet Brahmsra, de felfedezhető benne Liszt, Wagner és a korai Richard Strauss hatása is. A darab nyitótétele drámai és erőteljes, megmutatkozik benne Dohnányi mesteri hangszerelése és formakezelése. Ezt követi a játékos, szikrázóan virtuóz Scherzo. A harmadik tétel, a Romanza a mű lírai csúcspontja, a záró Rondó pedig lendületével és vidámságával jelent feloldást az előző tételek után.
Liszt Ferenc II. magyar rapszódiája a legismertebb a tizenkilenc hasonló műfajú darabja közül, világszerte az egyik legnépszerűbb magyar vonatkozású kompozíció. Az eredeti zongoramű 1847 körül keletkezett, gróf Teleki Lászlónak szóló ajánlással. Rövidesen számos átiratban - így zenekari változatban is – elterjedt. A rapszódia zenei anyagát és szerkezetét tekintve erőteljesen támaszkodik a verbunkos és a csárdás hagyományokra. Lassú, melankolikus bevezetővel indul, melyet később a csillogóan virtuóz szakaszokból álló Friss követ. A rapszódia zenekari hangszerelését Doppler Ferenc készítette 1855-ben. Munkáját Liszt jóváhagyta, de kisebb változtatásokat is végzett rajta.
– baljos –
Szólj hozzá!