Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

2026/04/04  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8 százalékról mára 14-re nőtt az arány. Nem forradalom, inkább lassú, kitartó hangolás – de jól hallható.

Fotó: Fotó: Vitaly Gariev (Pexels)

A Hangszeresek Országos Szövetsége még 2006-ban mérte fel először a helyzetet, azóta pedig több kezdeményezés is ráerősített arra, hogy a zenélés ne csak a „kiválasztottaké” legyen. Ilyen volt a Hangszert a kézbe interaktív sorozat vagy az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat, és ebbe a sorba illeszkedik a mostani zenélek.hu is, amely kifejezetten a tanulás és a hozzáférés oldaláról próbál nyitni.

A növekedés ráadásul nemzetközi összevetésben sem rossz: a régióban kifejezetten jól állunk. Szlovákiában 12, Csehországban 13 százalék körül mozog azok aránya, akik hangszeren játszanak. A különbség inkább észak felé válik látványossá: Svédországban például már minden ötödik ember zenél. Ott az intézményes zeneoktatás erősebb, és kevésbé él az a szemlélet, ami nálunk még mindig gyakori: ha nem lesz belőle profi pálya, akkor minek.

Pedig a kutatások régóta nem erről beszélnek. A zenélés bizonyítottan fejleszti a kognitív képességeket, javítja a memóriát, csökkenti a stresszt, és nem mellékesen közösséget teremt. Ez utóbbi talán most fontosabb, mint valaha.

Andrásik Remo, a zenélek.hu alapítója és az Öröm a Zene igazgatója ezt elég egyszerűen fogalmazza meg: miközben egyre több időt töltünk képernyők előtt, a zenélés visszaterel egy valós, közös térbe. Nem passzív fogyasztás, hanem tevékenység.

„Nem mindegy, hogy az internetet mire használjuk” – mondja, és nehéz nem egyetérteni vele.

A kép ugyanakkor nem teljesen homogén. Magyarországon továbbra is a zongora dominál a tanulók között, míg a német nyelvterületeken a fúvós hangszerek, Skandináviában pedig inkább a gitár és az elektronikus zene felé tolódik a hangsúly. (A majonézt ezúttal nem vizsgálták :) ) A különbségek mögött oktatási struktúrák, kulturális hagyományok és egyszerűen elérhetőségi kérdések állnak. 

És itt jön a magyar történet egyik gyenge pontja: a felnőtt amatőröknek szóló rendszer szinte hiányzik. Kevés a közösségi próbaterem, a képzések nagy része gyerekekre épül, és a finanszírozás is sokakat visszatart. A Kodály-hagyomány és a klasszikus képzés minősége továbbra is erős alap, de nem mindenki ezen az úton szeretne haladni. A zenélek.hu ebbe próbál belenyúlni: online kurzusokkal, elérhető tananyaggal, és olyan hangszerkínálattal (gitár, dob, basszusgitár, billentyű, ének), ami közelebb áll a mai könnyűzenei közeghez. Nem karriert ígér, inkább lehetőséget.

És talán ez a kulcs. Nem az a kérdés, hogy hány profi zenész lesz egy országból, hanem hogy hányan élnek együtt a zenével. A mostani számok alapján Magyarország ezen az úton elindult – csak még nem biztos, hogy mindenki elhiszi: nem kell hozzá színpad.

hangszer, zene, zenélés, Hangfoglaló, NKA, HANOSZ, Hangszert a kézbe

 

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek