Budapest 2023. Jul. 21. (19:00)

A változatosság gyönyörködtet


A változatosság gyönyörködtet

A 18. századtól kezdve egy hangverseny fontos társadalmi esemény is volt. Mindenki számon tartotta, hogy ki jelent meg, mennyire hosszan tapsolt az uralkodó, és hányszor kellett tételt ismételni az ováció miatt. Ezek a hangversenyek, ,,akadémiák” 5-6 órán át is tartottak, nagyon vegyes műsor-összeállítással.

Ha mai formában is, éppen ezekre a nagy múltú és nagy volumenű művészi összejövetelekre teremt áthallást a Fesztivál Akadémia programja. Július 21-én, péntek este 7 órakor Arenszkij gyönyörű, orosz világot megtestesítő vonósnégyesével kezdünk, mely rendhagyó módon két cselló szólamnak ad helyet: a tanár-diák Vashti Mimosa Hunter és tanára, Leonid Gorokhov együtt lépnek fel.

A koncert ifj.Vidnyánszky Attila első zeneakadémiai rendezésével folytatódik, majd a barokk korba lépünk át Jonathan Cohennel. A 3. részben a Dvořák-életmű egyik legnagyobb szabású kamaraművét, a G-dúr vonósötöst Vilde Frang vezeti.

Bársony Péter, Jonathan Cohen, Fejérvári Zsolt, Vilde Frang, Jose Gallardo, Leonid Gorokhov, Joó Szabolcs, Vashti Mimosa Hunter, Jonian Ilias Kadesha, Kokas Dóra, Mihaela Martin, Maxim Rysanov, ifj. Vidnyanszky Attila, Würtz Klára, artists of the FAB

John Cage: Living Room Music;

Arensky: String Quartet No. 2 in A minor for Violin, Viola and Two Cellos, Op. 35

Dvořák: String Quintet No. 2 in G major, Op. 77

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Csatlakozik a Swing à la Django turnéjához Lábas Viki

Lábas Viki egy 15 állomásos országos turné erejéig csatlakozik a Swing à la Django zenészeihez. A közös koncertsorozat műsorát a magyar könnyűzene ismert dalaira építik, Dés László és Presser Gábor szerzeményei is megszólalnak majd – természetesen a zenekarra jellemző swinges, gipsy jazzes átiratokban.

Ezen a jazzfesztiválon azok is jól érezhetik magukat, akik nem a műfaj elkötelezett rajongói

A „jazz” szóhoz rengeteg sztereotípia tapad: füstös klub, véget nem érő improvizációk, nehezen követhető zenei fordulatok és egy műfaj, amelyhez állítólag „érteni kell”. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja viszont elég gyorsan szétveri ezt a képet: pszichedélia, garázsrock, funk, ambient, elektronika és soul is...
Új koncertek