Budapest 2023. Sep. 10. (19:30)

Bartók Világverseny - Hegedű 2023 / Gálakoncert


Bartók Világverseny - Hegedű 2023 / Gálakoncert

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Kovács János

„Azt tanácsolom a versenyzőknek, hogy ne féljenek sebezhetőek lenni a színpadon. Engedjék meg maguknak a kiszolgáltatottságot, merjenek kockáztatni és önmagukat adni. Emlékszem, a Bartók-verseny hegedű fordulójának idején nem éreztem ijesztőnek a légkört. Tulajdonképpen olyan volt, mintha koncerteket adnék egy gyönyörű helyen” – nyilatkozta egy későbbi budapesti hangversenye alkalmával az 1. Bartók Világverseny félig francia, félig holland győztese, Cosima Soulez-Larivière. Az ilyesmit persze nem könnyű megvalósítani, amíg minden tempóválasztásnak, hangszínnek és esetleges memóriazavarnak a továbbjutás a tétje, de a győztesek gálahangversenyén, amelyben már a Baráti Kristóf, Roland Daugareil, Fekete Gyula, Halász Péter, Keller András, Daniel Phillips, Stephan Picard, Maxim Rysanov és Yayoi Toda alkotta nemzetközi zsűri is csak zenekedvelő koncertlátogatóként van jelen, bizonyára az idei díjazottak is át tudják élni a művészi felszabadultság e pillanatait.

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei...

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ezen a jazzfesztiválon azok is jól érezhetik magukat, akik nem a műfaj elkötelezett rajongói

A „jazz” szóhoz rengeteg sztereotípia tapad: füstös klub, véget nem érő improvizációk, nehezen követhető zenei fordulatok és egy műfaj, amelyhez állítólag „érteni kell”. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja viszont elég gyorsan szétveri ezt a képet: pszichedélia, garázsrock, funk, ambient, elektronika és soul is...

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.
Új koncertek