Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2023. Oct. 06. (19:00)

Budafoki 2023-24/1


Budafoki 2023-24/1

előadók

Budafoki Dohnányi Zenekar

Harsányi Elina – hegedű

Vezényel: Mladen Tarbuk


Műsor:
ifj. Johann Strauss: Császárkeringő
Bartók: Két portré
Pejácsevich Dóra: fisz-moll szimfónia

A mű megírását I. Ferenc József 1889-ben tett látogatása ihlette II. Vilmos német császárnál. A mű egyfajta tisztelgés ez előtt a találkozás előtt. A címet – Császárkeringő – Strauss kiadója, Fritz Simrock adta, hogy ezzel is utaljanak a két birodalomra, és a két császár kedvében járjanak.

Az este második műve Bartók Két portré vagy Két arckép című műve. 1907-1908-ban írta a művet zenekarra és szólóhegedűre. A cím arra utal, hogy a zenemű ugyanannak a személynek két különböző pszichológiai pillanatát mutatja meg: az ideálisat és a torzat. Ugyanaz a motívum jelenik meg mindkét portréban, csak más karakterben. Míg az Ideálisban a szólóhegedű képviseli az arcképet, addig a Torzban a zenekar dallamfoszlányaiból bontakozik ki a portré. A mű keletkezését Geyer Stefi hegedűművész, illetve Bartók iránta érzett beteljesületlen szerelme ihlette.

Az este utolsó darabja Pejácsevich Dóra zeneszerző, zongoraművész és hegedűművész műve. A zeneszerző Budapesten született, magyar édesanya és horvát édesapa gyermekeként 1885-ben. Édesanyja szintén zongorista volt, ezért korán csöppent bele a zene világába. Rövid élete ellenére gazdag életművet hagyott maga után, összesen 106 darabot, főleg késő romantikus stílusban, melyek között találhatunk dalokat, zongoradarabokat, kamara műveket és zenekari műveket. Az este elhangzó fisz-moll szimfónia emelte őt a legjelentősebb horvát zeneszerzők közé.

A Budafoki hangversenyesték első koncertjén Mladen Tarbuk, horvát karmester áll a Budafoki Dohnányi Zenekar élén. Sokszor járt már Magyarországon, rendszeresen vezényli magyar zeneszerzők műveit. Karmesteri tevékenysége mellett zeneszerzéssel is foglalkozik, mintegy kilencven zenemű szerzője.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek